Idén szeptemberben St. George-ban rendezik majd az Ironman 70.3-as világbajnokságot is, de május elsején még csak egy „sima” versenyt bonyolítottak le a környéken, az észak-amerikai bajnokságot (egyébként a kontinens egyik legnehezebb pályájáról van szó).
A szomorú krónikához tartozik, hogy a utahi Sand Hollow víztározóban rendezett úszás alatt az egyik sportoló életét vesztette, noha azonnali orvosi segítséget kapott, amikor a biztonságért felelős személyzet észrevette, hogy bajban van. A kilétéről és halálának körülményeiről nem számoltak be a szervezők – sajnos triatlonban, különösen az úszás során nem számítanak ritkának a tragikus esetek.
Történt ugyanakkor ezzel szemben egy végül pozitív kimenetellel járó baleset is, amelyről a The Spectrum nevű oldal készített riportot: a 16. Ironman-viadalán versenyző Bruce Paddy rosszul lett, és nagyot esett a kerékpárjával – még emlékezett rá, hogy elkezdte tekerni a bringát, utána viszont már csak arra, amikor felébredt a mentőautóban, majd az intenzív osztályra került.
Légzési nehézségekkel küzdött, levegő után kapkodott, alig volt pulzusa, haldoklott. Szerencséjére az őrangyala csak néhány méterre volt mögötte a pályán, a legjobb helyen a legjobb időben, és azonnal tudta, nagyon nagy baj van. Gyorsan segítséget kért a többi sporttárstól, hogy megpróbálják stabilizálni Paddy állapotát.
Az élet és halál között lebegő triatlonos óriási mázlija, hogy aki észrevette őt, egy Illinoisból származó háromgyermekes aneszteziológus nővér, Stacey Mendez, 15 futamot teljesítő Ironman-veterán volt, aki húsz hónap után versenyzett újra.
A kerékpározás 21. mérföldjénél tartottak, amikor Bruce Paddy a földre zuhant, Mendez most először látott ilyen helyzetben Ironman-sportolót, ráadásul ez nem is az a szituáció volt, amikor a futók a földre rogynak a célban, és azonnal ellátják őket az orvosok, mentők. Érdekes, hogy Paddy egyszer már leesett a kerékpárjáról, de akkor nem kért segítséget, mert abban az esetben nem folytathatta volna a versenyzést.
Rosszul döntött, hamarosan egy lejtős részen elájult, mint később kiderült, szívrohamot kapott. Mendez nem sokat töprengett, azonnal odarohant, hiszen a napi rutinja része a segítségnyújtás.
Paddynek volt gyenge pulzusa, de nem reagált semmire, ekkor egy férfi versenyző megállt, levette a bajba jutott sportoló sisakját, akinek rövidesen leállt a légzése, és már pulzusa sem volt.
Elkezdték az újraélesztést és hívták a mentőket, körülbelül hat perc múlva Paddy ismét lélegzett és a pulzusa is visszajött – röviddel később már a mentőautóban feküdt.
„Ez a tíz perc olyan volt a fejemben, mint egy másodperc töredéke – taglalta a túlélő, aki az autóban megkérdezte, befejezheti-e a versenyt, valamint kérte, tudassák a feleségével, hogy szereti. – Nem lep meg, hogy ennyi ember eldobta a versenyét, hogy segítsen rajtam. Szavak nem tudják kifejezni, mit érzek irántuk!”
Mendez folytatta a versenyt, állítása szerint a kerékpározás alatt végig imádkozott, aztán sikerült célba érnie – annyi minden járt a fejében, hogy nem érzett fájdalmat és fáradtságot.
Paddy sürgős koszorúérműtéten esett át, aztán néhány nappal később kiengedték a kórházból. Ha Stacey Mendez és a többi versenyzőtárs nem reagál ennyire hamar, ma már bizonyára nem élne. Lélekjelenlétük megakadályozta a tragédiát, a példa ugyanakkor intő: folyamatosan ellenőrizni kell a szívműködést, különösen most, a súlyos szövődményekkel járó koronavírus időszakában.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
