Megjelent Szőnyi Ferenc életrajzi könyve

Makarenkói pofonok, kétkezi munka, elbukott vállalkozások – mindez a The Racemachine című könyvben.

Életrajzi regény jelent meg Szőnyi Ferencről, az ismert ultratriatlonistáról, akit külföldön The Racemachine, azaz Versenygép néven becéznek.

A csütörtöki budapesti könyvbemutatón Dénes Tamás, a Magyar Sportújságírók Szövetségének főtitkára elmondta, a Nagy Béla-programban olyan könyvek kiadását támogatják, amelyek értéket képviselnek, ugyanakkor nem első számú szempont náluk a piacorientáltság.

Hozzátette: a kötet egy olyan nagyszerű ember életét mutatja be, akinek a sportágáról, az ultratriatlonról ritkán jelenik meg könyv.

A szerző, az öttusa-világbajnok Kálnoki Kis Attila elárulta: három évvel ezelőtt egy újságcikk alapján kapott felkérést Szőnyi Ferenctől a kötet megírására. Ahogy fogalmazott, a könyv azt mondja el, hogyan jutott el a tehetséges és kivételes regenerációs képességgel megáldott sportoló egy kis faluból, Ácsról „a világ tetejére”. Mindezt úgy érte el, hogy elég későn, 38 évesen kezdte sportolói karrierjét, amikor mások már éppen szögre akasztják a futócipőt. Kálnoki Kis szerint Szőnyi megelőzte Hosszú Katinkát abban, hogy nem edzésekkel, hanem folyamatos versenyzéssel készült az ultratávú futó-, kerékpáros- és triatlonversenyekre.

Mint elhangzott, a könyv betekintést ad a „Racemachine” sikerei mögött megbúvó, szenvedésekkel és örömökkel teli, katartikus élményekbe is. A könyv főszereplője azt is megosztja az olvasókkal, hogy milyen szerepet töltöttek be személyiségének formálásában az iskolai csínyek után kapott súlyos makarenkói pofonok, a sorkatonai szolgálat, a kétkezi munka, valamint hogy az elbukott és sikeres vállalkozások tapasztalata miként teremtette meg az igényt és a hátteret sportkarrierje elkezdéséhez. Az 59 éves Szőnyi a könyvbemutatón elárulta: térdsérülése miatt a közelmúltban egy műtéten esett át, de a felépülése után szeretné folytatni a versenyzést – még ha nem is azon az ultra magas szinten, ahogyan eddig.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Jön a „Föld órája” – vízitúra a Dunán
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
Tavaly nem sikerült megdöntenie az egyéni csúcsát, de idén újra megpróbálja
Elázott, lehűlt, fájt a vádlija, mégis pályacsúcsot ért el
Eladta az autóját, hogy ott lehessen a világ egyik legkeményebb futóversenyén

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek
Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.