Mint megírtuk, a Svédországban élő dr. Cser Beatrix kapta az év sportolója elismerést a Magyar Triatlonszövetség jubileumi gáláján, a sportoló azonban nem tétlenkedik, már gőzerővel készül az új szezonra. Versenynaptárába szinte csak olyan helyszínek kerültek, ahol korábban még nem járt. Alig hét éve kezdett sportolni, mára pedig korosztályának legeredményesebb versenyzői között tartják számon a világban.
„Mindenféle profi sportolói múlt nélkül 2013-ban kezdtem el triatlonozni, már háromgyerekes anyukaként. Gyerekkoromban nem volt kifejezett tehetségem semmilyen sporthoz, inkább duci, szemüveges, jó tanuló voltam – ez mindent elmond, hogyan is éreztem magam akkoriban. Rengeteg bántás ért, sokat csúfoltak – emlékezett vissza gyermekkorára az orvosként dolgozó anyuka. – Felnőttként a harmadik gyermekem születése után kezdtem el futni. Már az első öt kilométeremre is edzéstervvel készültem fel, igaz, akkor még nem volt edzőm. Nagyon hamar eljutottam a félmaratoni, majd a maratoni távig, és ultrafutó barátnőm javaslatára fordultam a triatlon felé.”
Kedvenc svéd verseny
„Imádom Svédországban a kalmari Ironmant, szerintem a világ egyik legjobb hangulatú versenye, mondom ezt úgy, hogy többször is voltam a hawaii világbajnokságon – mondta Cser Beatrix. – Igaz, az utóbbi két évben nem indultam, mert túl közel van időben a vb-hez. Viszont nagyon ajánlom mindenkinek: évről évre egyre nagyobb létszámú magyar csapatot szervezek ide, persze én is ott vagyok a pályán mindig, és szétdrukkolom magam.”
Az eredmények pedig itt is nagyon hamar jöttek, így Cser Beatrix elkezdte még komolyabban venni az edzéseket, és immár öt éve Plesz Botond vezetése mellett készül szezonról szezonra – sőt, edzőként is dolgozik.
„Többször is kvalifikáltam a hawaii Ironman-világbajnokságra, nemzetközi Ironman-versenyeken a korcsoportomban dobogón végeztem az utóbbi években, az ITU hosszú távú világbajnokságán második, a féltávú Ironman-világbajnokságon harmadik és a hawaii világbajnokságon az ötödik helyezést értem el; ezeket hatalmas eredménynek tartom.”
A sikereket pedig nem adják könnyen, a tavalyi eredményekért szó szerint meg kellett szenvednie a versenyeken, és a pályán kívül is.
„A legutóbbi szezonom elég durvára sikerült. Áprilisban a dél-afrikai versenyen letört a könyöklőm a biciklin harminc kilométer után, így enélkül kellett teljesíteni a hátralévő távot, ennek ellenére sikerült a legjobb bringás időt mennem, és kvalifikáltam Hawaiira. Az öröm után jött az újabb nehézség, megsérült az Achillesem, újra operálni kellett. Amikor végre újra tudtam edzeni, a dublini versenyen egy óriási baleset során agyi vérzésekkel járó agyrázkódást szenvedtem. Ezek után kétséges volt, hogy el tudok-e egyáltalán utazni a világbajnokságra. Végül, magam sem tudom, hogyan, átküzdöttem magam mindenen, és ötödik helyezett lettem Hawaiion.”
Idén új versenyekre készül, de Hawaii visszavárja.
„Az idei tervek még nem alakultak ki teljesen. Ami fix, egy osztrák féltávú és egy német Ironman távú verseny június végén. Egy-egy versenyen nekem elsősorban mindig az a célom, hogy azt megcsináljam, amit az edzőm feladatnak ad. Vagyis az adott helyen, adott körülmények között kihozzam magamból a maximumot. Ha ez megvan, elégedett és boldog vagyok. Az utóbbi időben sikerült elég jó eredményeket elérnem, ami jelenthet jó időeredményt és jó helyezést is, attól függően, hogy kikkel versenyeztem egy pályán, és milyenek voltak a pálya adottságai – értelemszerűen a hegyvidéki, rossz minőségű bringapályát nem lehet összehasonlítani egy tükörsima aszfalttal. Természetesen ha Hawaiira akar kvalifikálni az ember, akkor nagyon fontos a helyezés is. Egy kis hiányérzetem van a tavalyi versennyel, illetve a saját teljesítményemmel kapcsolatban, így éppen az hajt, hogy van még nekem dolgom a világbajnokságon.”
