Milyen sportmúlttal vágtál bele a triatlonozásba?
Semmi említésre méltó sportmúltam nincs. Lakótelepi gyerekként a szokásos délutáni lógások, bringa, görkori, kosárlabda. Sokszor eszembe jut, hogy máshogy alakult volna-e az életem, ha gyerekként lett volna lehetőségem elkezdeni. Biztosan. De, hogy jobb lenne-e, abban már nem vagyok biztos.
Miért éppen triatlonozni kezdtél?
Főiskolás koromban a villamoson, buszon ülve nagyon megtetszett a biciklis futárok látványa. Ahogy elsuhannak az autók között. Láttam benne fantáziát, kihívást. Elkezdtem utánaolvasni, fórumokon érdeklődni. Megvettem az első biciklimet. Eleinte kizárólag közlekedésre használtam, el sem tudtam képzelni zsák és a derekamra csatolt lánc nélkül a tekerést. Kétezerhét nyarán, mielőtt elkezdtem dolgozni, elhelyezkedtem egy futárcégnél. Az itt eltöltött négy hónap meghatározó volt, nagyon élveztem. Az akkori kollégák csábítottak el az első országúti versenyemre. Innentől már nem volt kérdés. Lassan a közlekedést felváltotta az edzés, versenyzés. Folyamatosan kutatva az új kihívásokat találtam rá a triatlonra, azon belül is a hosszú távra. Egy újabb olyan közeg, amelybe belekerülve azt éreztem, hazaértem.
Hogy jött az extrém versenyek iránti vonzalom?
Nem tartom magam gyorsnak, viszont kitartó vagyok. És azt hiszem, ennek a műfajnak ez a lényege. Ehhez társul a természet, a hegyek szeretete. Ki kellett próbálnom. Ez lett belőle!
Időrendben hogyan alakult az ironmanes karriered?
Kétezertizenkettőben teljesítettem az első hazai Ironman távú versenyemet – 3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás, 42 kilométer futás –, majd ezt követően még öt alkalommal. Három évvel ezelőtt kezdtem el az extrém irányzat nemzetközi sorozatát, az allXtri-t. Ez akkoriban három versenyből állt: a svájci Swissmanből – ezt kétezertizenötben csináltam meg –, a tavalyi norvég Norsemanből és az idei skót Celtmanből. Mára ezeket már magam mögött tudhatom, ezzel első magyarként begyűjtve a három finisher pólót. Kétezertizenhatban indult az olaszországi ICON elnevezésű extrém verseny, s mindhárom alkalommal megcsináltam, amit rajtam kívül csak egy olasz sporttárs mondhat el magáról.
Melyik verseny miért volt nehéz?
Az első nehézség ezeken az eseményeken az indulási jog megszerzése. Az allXtri-n belül általában kétszázötven fős limit van. A jelentkezők száma évről évre nő, jelenleg körülbelül tíz-tizenötszörös túljelentkezéssel lehet kalkulálni. A verseny során úgynevezett „cut-off” idők vannak. Ezen teljesítések mögött egy kiváló csapat áll, így a logisztika, az időbeosztás, az egész lebonyolítása komoly előkészületeket, szervezést igényel. Ha mindez sikerült, és ott vagyunk, már „csak” teljesíteni kell. Mindegyik verseny maximális odafigyelést igényel. Részemről is, illetve a segítő csapatom részéről is. Az ő feladatuk eléggé összetett. Frissítés, öltöztetés, kísérés, felszerelés továbbítása, kapcsolattartás a szervezőkkel. Hivatalosan minden versenyző mellé egy fő supportot meg kell nevezni, aki bejöhet a depóba, aki elérhető minden pillanatban, illetve aki a futás bizonyos részén kísér, vagyis teljesíti ugyanazt a távot, amit én. Hátán a kötelező felszereléssel, ami nélkül az ellenőrzőpontokon nem engednek tovább.
Mit adnak neked ezek az emberfeletti teljesítmények, miért csinálod?
Leginkább kihívás. Magammal szemben. Valamiféle bizonyítási vággyal. Szabadság. Határok feszegetése.
És mennyit tesz hozzá az örömödhöz az, hogy tudod, a környezetednek is erőt adsz ezekkel a teljesítésekkel?
Hatalmas lendületet ad az, hogy tudom, sokan szurkolnak, biztatnak. Enélkül, azt hiszem, nem is lehetne ezt a műfajt csinálni.
Hogy tudod a magánélettel összeegyeztetni a felkészülést, mennyi időt vesz el heti szinten?
Munka és család mellett eléggé nehéz, lemondásokkal jár. Például nálunk a nyaralás a versenyre utazás, megtoldva pár nappal. Intenzív felkészülési időszakban heti tizenkét-tizenöt órányi edzésem van. Szezonon kívül vannak azért lazább szakaszok is. Aki ismer, tudja, hogy év végén képes vagyok túlzottan is elengedni a dolgot.
A feleséged, Szilvi mennyire fogadja el, hogy nyilván anyagilag is teher az extrém triatlonozás, nem csak időben vesz el sokat a családtól?
Ennek kapcsán vannak vitáink, de azért mindig sikerül megbeszélnünk.
Mi a következő célod?
Idén még egy verseny jöhet szóba, de ez még csak esetleges lehetőség. Ezt leszámítva már a jövő szezon tervezése van terítéken. Annyit elárulhatok, hogy nagy terveink vannak. Van egy hazai irányvonal, illetve van az Xtri-sorozat folytatása. Ezt az edzőmmel, Tóth Viktorral, a versenyeim során legfontosabb szerepet betöltő Kárpáti Attilával és a családdal a napokban kezdtük el egyeztetni.
Jó kérdés: az extrém mitől extrém?
Az extrém triatlonversenyek attól ilyen nehezek, hogy a körülmények a szokásos, amúgy sem könnyű versenykörülményekhez képest is kíméletlenek. Mivel egy-egy ilyen verseny teljesítése jóval több időt vesz igénybe, mint egy sima Ironmané, ezért általában hajnalban van a rajt, hogy még aznap, vagy legalábbis éjfél körül beérjenek a versenyzők. A hajnali sötétségben beugrani a körülbelül 12-13 Celsius-fokos vízbe nem a legkellemesebb, és akkor a 3,8 kilométeres úszásról még nem is beszéltünk. Mivel általában hegyvidéken rendezik ezeket a versenyeket, a kerékpározás is brutálisan nehéz, a 180 kilométeres távot iszonyatos emelkedők teszik kegyetlenné. A futással ugyanez a helyzet, az ICON-on például az utolsó kilométerek szó szerint hegymászással érnek fel. Mindezt úgy kell teljesíteni, hogy a szintidőt tartaniuk kell a versenyzőknek.
