– „Még azt is megterveztem, ahogy lejövök a pódiumról” – említette a felkészülés kapcsán a szerdai sajtótájékoztatón. Azt is megtervezte, milyen eredménnyel ér célba?
– Nincs lejátszva ez előre, de az embernek vannak vágyai – mondta Szőnyi Ferenc a BioTechUSA által rendezett eseményen. – Én olyan szemléletű ember vagyok, hogy a versenyekre győzni megyek. Mindig úgy indulok el, hogy nyerni fogok, bár ez egy hosszabb és veszélyeket rejtegető verseny, hiszen nagyon nagyok a távok. De úgy gondolom, ezen a területen a világ legjobbja vagyok, úgyhogy mondhatom, nyerni megyünk.
Ehhez mindent optimalizálni kell, sok dolgot visszafogni. Nem lehetnek túlmozgások, nem lehet hibázni a táplálkozás, a folyadékpótlás terén.
Szőnyi Ferenc könyvben is
November közepén jelenik meg Futóarcok című könyvünk, amelyben Racemachine-t is igyekszünk alaposan bemutatni. Versenyzett Indiában, futott a Himalájában, kilenc körmét hagyta ott Milánó és San Remo között. Egyedi képekkel illusztrált interjúnkból többek között kiderül, hogyan lett kőművesből ultrafutó, a sok öröm mellett mit vett el az életéből a futás, miként küzd meg a fájdalommal.
– Mindig ilyen tökéletes alapossággal készül fel?
– Soha nem adtam még fel versenyt, ez is egy képesség, de azért ha egy évet szánunk a felkészülésre, akkor nem lehet engedni semmiből, nagy kihívás, sőt életem legnagyobb kihívása lesz ez a verseny. Nemcsak fizikailag, hanem mentális erőpróbának is tekintem, végig fegyelmezettnek kell maradni. A győzelem bennem van, de nagyon hosszú út vezet odáig.
– Nem akarom elbagatellizálni a versenyt, de sok kőkemény erőpróbát kiállt már. Mi a legnehezebb egy-egy ilyen megméretésben?
– A test korlátai és sérülékenysége. A svájci versenyen a kerékpározás során olyan felfekvéseket szedtem össze, amiket korábban nem, és a sérülések krónikussá válhatnak. Ezt pedig el kell kerülni.
– Mi alapján választ versenyt? Legyen még extrémebb és még nehezebb?
– Ha az ember világbajnok, akkor azért kihúzhatja magát. A mi sportágunkban nem könnyű ismételni, egy-egy világbajnoki cím mögött egy egész pályafutás lehet. Engem önmagam progresszivitása motivál. Hiszek abban, hogy még fejlődöm, 55 évesen is tudok még hozzátenni a teljesítményemhez. Kevesebb dinamikával, alacsonyabb pulzusszámmal, kevesebb izomtömeggel, de több versenyzői intelligenciával, nagyobb tapasztalattal hasonló vagy jobb eredményt elérni.
– Mi viszi rá az embert, hogy tizennyolc versenytársával együtt egy hét kilométeres körpályán tekerje le a Tour de France-t, amit egy-egy irdatlan mennyiségű úszással és futással fog közre?
– Hogy képes vagyok rá, megtehetem és meg is teszem. De egyfajta felelősség is a magyar zászlóval, önmagunkkal és a csapatunkkal szemben. Viszont kihívás is, amit bátran kell vállalni, mert megtettünk mindent, hogy a legjobbak legyünk.
– S ahogy mondta, ez élete legnagyobb kihívása.
– Valóban, de tegyük hozzá, az élet is tele van kihívásokkal, például a fél hatos kelés, hogy hat órakor már a medencében legyek. Vagy amikor a hétvégi hosszú állatkerti séta helyett tekerek kétszázat. Az is ugyanolyan nehéz. A hétköznapok sokkal gyötrelmesebbek, azokat könnyebb elengedni, mint a versenyt, akkor könnyebb azt mondani, hogy visszafekszem. De ott sem teszem, hiszen tudom, mi a célom!
