Történelmi norvég siker a rendhagyó helyszínen rendezett Ironman-vb-n

A férfiaknál a norvég Kristian Blummenfelt, a nőknél – ötödször – a svájci Daniela Ryf győzött a kivételesen Utahban rendezett Ironman-világbajnokságon. Eközben a világ egy másik távoli szegletében szép magyar triatloneredmények születtek.

Bizonyos szempontból történelmi Ironman-világbajnokságot rendeztek, hiszen ezúttal Utah-ban álltak rajthoz a legjobb triatlonosok. Mint az NBC Sports írja, a helyszín hagyományosan Hawaii (1978), és azon belül 1981 óta Kailua-Kona, ám 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány meghiúsította a rendezést.

Az idén októberben már otthont ad az eseménynek a varázslatos sziget, viszont még tavaly szeptemberben bejelentették, hogy a 2021-es eseményt csak úgy tudják pótolni 2022-ben, ha ezúttal más lesz a helyszín. Így aztán kivételesen St. George (Utah) a rendező, majd október 6–8-án már a megszokott helyszínen küzd a sportág elitje.

A teljes távú versenyen 3.8 km úszás, 180 km kerékpározás és a maratoni táv, azaz 41.195 km futás várt az indulókra, s a viadal történelmi eredményeket hozott.

A norvég Kristian Blummenfelt lett az első sportoló, aki olimpiai bajnoki címet és Ironman-világbajnokságot tudott nyerni egy év alatt, hiszen tavaly nyáron Tokióban is ő diadalmaskodott (igaz, az a verseny a magyaroknak inkább Bicsák Bence elképesztő hetedik helye miatt lehet emlékezetes).

Egyébként korábban egyetlen sportoló volt képes behúzni mindkét eseményt (ne felejtsük, az olimpiai táv 1.5 km úszást, 40 km kerékpározást és 10 kilométer futást jelent), a német Jan Frodeno, ám nála hét év telt el a két siker között. Ő ezúttal Achilles-ín-sérülés miatt – több sportági csillaghoz hasonlóan – hiányzott a vb-ről.

A 28 éves Blummenfelt 7:49:16-os eredménnyel megszerzett aranyérme nemcsak a duplázás miatt különleges, hanem mert a belga Luc Van Lierde 1996-os diadala óta az első férfi, aki bemutatkozóként győzött az Ironman-vb-n. A kerékpárosszakasz befejezése után még 4:23-mal le volt maradva, ám később könnyedén ledolgozta a hátrányát, és 2:38:01-es maratonit teljesített a nagy melegben.

Eközben a nőknél a 34 éves svájci Daniela Ryf már-már szokásos módon, ötödször győzött, magabiztosan előzte meg a brit Kat Matthewst, így az örökranglistán már a harmadik helyen áll zimbabwei-amerikai Paula Newby-Fraser (nyolc) és honfitársa, Natascha Badmann (hat) mögött.

IRONMAN-VILÁGBAJNOKSÁG, ST. GEORGE (UTAH, EGYESÜLT ÁLLAMOK)

Férfiak

1. Kristian Blummenfelt (norvég) — 7:49:16
2. Lionel Sanders (kanadai) — 7:54:03
3. Braden Currie (új-zélandi) — 7:54:19

Nők

1. Daniela Ryf (svájci)— 8:34:59
2. Kat Matthews (brit)— 8:43:49
3. Anne Haug (német) — 8:47:03


MAGYAR SIKEREK SZINGAPÚRBAN

Eközben a világ egy másik távoli pontján, Szingapúrban szép magyar triatlonsikerek születtek. Miként az MTI írja, a nőknél Bragmayer Zsanett nyerte meg az először megrendezett Arena Games döntőjét, és összesítésben világbajnoki ezüstérmesként zárta a három állomásból álló sorozatot. A másik két magyar, Bicsák Bence és Peszleg Dominika egyaránt a 12. helyen végzett. Az összetett vb-aranyérmet két brit kiválóság nyerte, a férfiaknál Alex Yee, a nőknél Beth Potter. Áprilisban Münchenben, majd Londonban rendeztek Arena Games-versenyt, amelyben az úszást követően szobakerékpáron tekernek, majd futópadon futnak a triatlonosok, mindezt kieséses rendszerben.

Fotó: Getty Images

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.