Ahogy a világban, hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a mezítlábas sportolás. A futással korábbi cikkünkben már foglalkoztunk, ezúttal a túrázásra kerül sor. Túrázás? Sokan biztosan meglepődnek, hiszen a sziklás, kavicsos terepen, faágak és szúrós növények között nem tűnhet épeszűnek, aki cipő nélkül gyalogol. Pedig azt, hogy lehetséges, az is mutatja, hogy a Kinizsi Százas száz kilométerén tavaly és idén is akadt olyan induló, akik mezítláb ment végig. Arról nem is beszélve, hogy aki elsajátítja ezt a módszert, annak élete során sokkal kevesebbet kell túracipőre költenie…
De térjünk a lényegre: hogyan vágjunk neki a mezítlábas túrázásnak?
Először is, töltsünk el egy kis időt mezítláb olyan helyen, amit jól ismerünk, például a kertünkben vagy egy parkban. Próbáljuk ki, milyen érzés különböző felületeken sétálni. Ne lépkedjünk gyorsan, hagyjuk, hogy talpunk hozzászokjon a környezethez. Elsőre biztosan nagyon furcsa lesz, hogy a megszokottól teljesen eltérő módon érzékeljük a terepviszonyokat, de ne ijedjünk meg. A ráhangolódás nagyjából tíz percet vesz igénybe, után sokkal otthonosabban mozgunk az új közegben, így megéri kitartónak lenni.
Annak érdekében, hogy a mezítlábas gyaloglás hosszú távon is megvalósítható legyen, fontos ügyelnünk rá, hogy talpunk minden lépésnél egyenesen lefelé érje a talajt. Ne csoszogjunk, ne vonszoljuk magunk után a lábfejünket, mert azzal nagyban növeljük az esélyét, hogy valamilyen durvább felületen megsértjük a bőrünket. Legalább ennyire fontos, hogy mindig nézzünk a lábunk elé, figyeljük meg jól az ösvényt amin járunk. Próbáljunk két-három lépéssel előre gondolkodni, és annak figyelembevételével tervezzük meg, merre haladjunk. Mindenképp könnyű terepen kezdjük az ismerkedést a mezítlábas túrázással, a kövesebb, nehezebb útvonalakat hagyjuk meg későbbre.
Minden lépésnél igyekezzünk testsúlyunkat lábfejünk elülső részére helyezni, ne a sarkakra. Ennek főként az az oka, hogy talpunk ezen része sokkal strapabíróbb és jobban elnyeli a rezgéseket, mint a sarok. Az út nagyobb akadályait (pl. kavicsok, szikla) próbáljuk meg kikerülni. Persze előfordulhat, hogy ez nem lehetséges, ahogy az is, hogy valami szúrósba lépünk. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, hogy azonnal levesszük testsúlyunkat az érintett részről. Ha már késő elhúzni a lábunkat, próbáljuk talpunk más részével érinteni a talajt és tehermentesítsük azt, ahol a szúrást éreztük. Ez főleg kezdetben okozhat problémát, idővel talpunkon vastagabbá válik a bőr, és rutinosabbak is leszünk.
Amennyiben az első alkalom nem vette el a kedvünket, igyekezzünk minél többet gyakorolni a mezítlábas túrázást. Nem fontos hosszú szakaszokat bejárnunk, sokkal hatékonyabb, ha rövidebb útvonalat választunk, de olyat, ahol a terep kellően változatos. Kitartásunktól függően egyre nagyobb távokra vállalkozhatunk, idővel pedig észre sem vesszük, hogy megint cipő nélkül indultunk útnak.
/a cikkben található képek: wikihow.com/
