A világ legveszélyesebb túraútvonala minden évben rengeteg áldozatot követel

A Kínában található Huasan-hegyen az út a mélység felett vezet, tériszonyban szenvedők már a képektől, videóktól is rosszul lehetnek.

Aki már volt via ferratán, nagyjából tudja, a hagyományos túrázástól mennyiben tér el egy ilyen útvonal teljesítése. A túrázóknak nem elsősorban állóképességre van szükségük, nem a monoton menetelés elviselése a legnagyobb kihívás, éppen ellenkezőleg. A via ferrata túrákat valahol a hegymászás és a túrázás között lehet elhelyezni. A jó edzettségi állapot alapkövetelmény, de ennél is fontosabb talán, hogy ne legyen tériszonyunk, az elénk táruló pazar kilátást anélkül élvezzük, hogy megbénítana az alattunk elterülő mélység.

 

Bármennyire legyünk is tapasztaltak via ferratában, a kínai Huasanon található útvonal teljesítésébe így is könnyen beleremeghet a lábunk. A hegy a maga 2154 méteres magasságával nem tartozik a legnagyobbak közé, és nem is ezzel vonzza a turistákat. Sokkal inkább hihetetlen meredekségével, ami miatt a helyiek csak így emlegetik: a „legmeredekebb hegy a mennyek alatt”.

Az útvonal veszélyességét jól jelzi, hogy a hírek szerint évente átlagosan százan zuhannak a mélybe túrázás közben.

A Huasan egyike Kína öt nagy szent hegyének, ennek megfelelően csúcspontjain templomok és teaházak találhatóak. A feljutást két felvonó biztosítja, sokan azonban nem adnak az efféle luxusra, hanem a zarándokok által a hegyek oldalaiba vájt ösvényt követik. Egy ősi kínai legenda szerint egy igaz útvonalon lehet csak feljutni a hegyre, amely 12 kilométer hosszú, és 3000 évbe telt megépíteni. Indulás után lépcsők segítik a feljutást, ezt váltják fel idővel a sziklafalra erősített fadeszkák, valamint a felettük futó láncok, amelyekhez karabinerrel biztosíthatjuk magunkat. Mivel a pallók állapota nem mindenhol mondható tökéletesnek, minden lépésünkre éberen figyelni kell. A túra egy pontján ráadásul el is tűnnek a lábunk alól, és a sziklafalba vájt mélyedések segítségével kell folytatni az utat.

De szavak helyett beszéljen inkább az alábbi videó:

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.