Az öregedésgátlás titkai

Túrázni azért jó, mert nem kell hozzá sok minden. Elég egy közeli erdő, egy viszonylag stabil cipő, és már neki is lehet vágni. Igaz, kell hozzá egy bizonyos fokú bölcsesség, hogy az ember élvezze a természet lassúságát, ezért általában harminc év felett kattannak rá az emberek.

Akit viszont egyszer elvarázsol, nem tágít mellőle.

Ha valaki magasabb szinten űzi, s ha nehezebb terepeket választ, nyilván szüksége lesz jobb cipőre is, és nem árt a megfelelő alá öltözet sem – de velem semmi baj sem történt, amikor az első túráimat futócuccban csináltam végig. Egyedül a profi cipő hiánya okozott gondot Montenegróban, de a következő túrámra egy megfelelő bakancsra beruházok.

Aztán azért imádnivaló még a túrázás, mert a könnyebb terepek különösebb előképzettség nélkül is elérhetőek. Ahol még nincsenek nagy szintemelkedések, oda a teljesen kezdők is elmehetnek. A terep nehézségi szintjét fokozatosan kell emelni, és ha erre is ügyelünk, a határ a csillagos ég. Túráim során nem egyszer láttam hetven-nyolcvan év körüli nyugdíjasokat, legutóbb Ausztriában pedig egy amputált lábú német túrázóval találkoztam, amint a protézis segítségével hódította meg a hegyet.

A túrázás tehát valóban bárki számára elérhető, akár a fizikai, akár a földrajzi, akár a lelki szempontokat vesszük figyelembe. Nem igényel különösebb erőfeszítést, nem készíti ki az ízületeket, a közeli hazai terepek elérése anyagilag is vállalható, s különösebb lelki ráhangolódás sem szükséges.

Elődeink napi tíz-tizenöt kilométert gyalogoltak vadászati és egyéb céllal, a mai átlagember a hétköznapokon egynél is kevesebb kilométert tesz meg naponta.

Micsoda motiváció! Meghódíthatjuk a legmagasabb csúcsokat is!

A testünk nem erre a teljesítményre és életformára lett kalibrálva, vagyis egyértelmű, hogy kell a mozgás. A legalapvetőbb mozgásforma pedig a gyaloglás, a túrázás, de magán a természetjáráson, a mozgáson túl legalább ennyire fontos a természet közelsége is. A civilizáció amellett, hogy épít, hatékonyan rombol is. Alig jutunk természetes fényhez, a zajártalom rossz hatással van az idegrendszerünkre, a levegő, amit a városban beszívunk, szennyezett. A túrázás során tehát visszatérhetünk a gyökereinkhez.

A csend, a friss levegő, a természet hangja, a fák gyógyító ereje, a madarak idegnyugtató csicsergése, a lelassult élettempó mind-mind azt a célt szolgálja, hogy megnyugodjunk, béke költözzön a lelkünkbe, átgondoljuk az életünket, épüljünk, gyógyuljunk.