Az utolsó harmad: küzdelem a sötéttel

A Kinizsi Százas befejező szakaszára éjszaka kerül sor. A sötétben jobb csoportban menetelni, és vigyázzunk: a fáradtság akár sétálás közben is álomba nyomhatja az embert!

 

Íme, a harmadik szakasz!

70.84 km össztáv, 2625 m összes szintemelkedés Cartographia-Bányahegy ep.
76.10 km, 2678 m Vértestolnai elágazás
81.78 km, 2756 m Koldusszállás, elágazás
86.24 km, 2896 m Arany-lyuk, turistaút-elágazás
91.06 km, 3110 m Szent Péter templom romja
95.18 km, 3122 m Baj, templom
96.70 km, 3124 m Tata, Baji út/Diófa utca
98.10 km, 3126 m Tata, Ifjúsági tábor

Végéhez ért a Kinizsi Százas túraútvonalát bemutató sorozatunk, amelynek első részében a rajttól Dorogig, második részében a Dorogtól Bányahegyig tartó útvonalat dolgoztuk fel.

Ahhoz, hogy elkapjuk a befejező epizód hangulatát, gondoljuk el, hogy már sötétedés után, 70 kilométerrel a lábunkban állunk egy ellenőrzőpontnál, ahol jó a társaság, tábortűz ég, meleg tea fogad. Tudjuk, hogy még korántsem ért véget szenvedésünk, sőt most jön az „igazi Kinizsi”, az éjszakai szakasz, amitől a legtöbben tartanak. Az erdő koromsötét, csak a fejlámpánkra és a hozzánk hasonló elvetemült túrázókra támaszkodhatunk. Könnyen indulnánk tovább?

„Mindig kell egy kis lelkierőt gyűjtenem, hogy innen elinduljak a sötét erdőbe… Itt világos van, sok az ember, ha hűvös van, még tüzet is szoktak gyújtani, tehát jó ide megérkezni, a kis civilizációba mondja a Kinizsit négyszer már végigjáró Hajnalné Filipich Adrienn, aki a korábbi szakaszok bemutatásában is segítségünkre volt. Próbálom mindig úgy intézni, hogy ne induljak innen egyedül. Valahogy jólesik, hogy nem kell magányosan bóklászni az éjszakában. Ilyenkor ösztönösen összébb húzódnak a résztvevők, többször kialakulnak kisebb-nagyobb csoportok. A terep nem nehéz, szint is kevés van. Koldusszállásnál kell figyelni a jelzésváltásra, de mivel ez ellenőrzőpont, nem lehet elvéteni.

Nekem a legnagyobb nehézséget az álmosság szokta jelenteni. Bármilyen furcsán hangzik, lehet menet közben aludni.

Sokszor kiesnek részek, nem is tudom, hogy jutottam el oda, ahol éppen vagyok. Volt már, hogy nekimentem fának véletlenül, mert kicsit kanyarodott az ösvény.”

Koldusszállás a következő pont, ahol sok túrázó fel szokta adni. Bányahegytől jó tíz kilométer, azaz átlagos tempóban két-két és fél óra a távolság, de ez az éjszaka kellős közepén sajgó lábbal és egyéb kisebb-nagyobb sérülésekkel menetelve nagyon soknak tűnik. Ha valaki túl sokat marad az ellenőrzőpontnál, és enged szervezete belső, pihenést követelő hangjának, egy idő után már úgy érzi, képtelen lábra állni, és inkább kihagyja a hátralévő 18 kilométert. Pedig a hajnal és az előbukkanó napsugarak a legtöbb bajra gyógyírt jelentenek.

Az utolsó 18 km, Koldusszállástól a célig a leghosszabb szakasz, szinte sohasem ér véget… Nagy segítség, amikor végre kivilágosodik. Részben a fény miatt, részben még a hangos madarak miatt az ember új erőre kap. A leküzdhetetlennek tűnő álmosság elmúlik.

A Szent Péter templom romja után van egy rövid, de nehéz rész. Elég meredeken lejtős, keskeny, köves szakasz ez. Nagyon kell figyelni. Ha ezen túlesik az ember, utána már csak hat kilométer menetelés aszfalton.

Nekem nagyon rosszul szokott esni. Előfordult már, hogy próbáltam valami kocogásfélét művelni, hogy minél hamarabb túl legyek rajta.”

Bajon keresztül Tatára beérve viszont már csak a jelzésekre kell figyelni, és előbb-utóbb eljön a cél. Ami egy kicsit másabb a vártnál…

„Érdekes érzés, nagy megkönnyebbülés, bár kicsit puritán fogadtatás. Piros szőnyeget várnék, éljenző tömeget, üdvrivalgást. Ehelyett fáradt arcok közömbösen gratulálnak a teljesítéshez, és mindenütt furcsán mozgó zombik. Érdekes látvány… A levesről egyszer megkérdeztem, pontosan mi van benne, így tudom hogy palócleves. Amúgy mindegy, itt már bármi jólesik. A végére marad az utolsó megméretés: eljutni a vasútállomásig. Kivéve, ha valaki olyan szerencsés, hogy van hazafelé fuvarja.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.