Bajba került a koronavírusos túrázó

Éppen Walesben fejezte be 30 kilométeres túráját három angol fiatal, amikor az egyikükről kiderült, hogy koronavírusos. Otthunoktól távol a szállások nem fogadták be őket, végül a Twitteren keresztül kaptak segítséget.

A koronavírus-fertőzést sosem lehet jókor elkapni, mégis különösen kellemetlen a helyzet, ha olyankor lesz pozitív a teszt, amikor saját otthonunktól távol vagyunk. Paul McErleannel éppen ez történt, amikor két barátjával az Észak-Walesben található Snowdonia way túraútvonalának 30 kilométeres szakaszát járták be. A fiatal férfi értesítést kapott a telefonjára, hogy az elindulás előtt, még Angliában csináltatott koronavírustesztje pozitív lett.

„Nem hittem, hogy valóban elkapom a fertőzést, habár még a túra előtt voltak tüneteim, és a biztonság kedvéért meg is csináltattam a tesztet a legközelebbi helyen – mondta a BBC-nek Paul McErlean. – Amikor megkaptam a hírt, hogy pozitív lett, teljesen letaglózott. Alig maradt már vizünk, a telefonunk töltöttsége vészesen fogyóban volt, és nem mehettünk arra a táborhelyre sem, ahol a túra végén aludni terveztünk.

Az interneten kerestünk kiadó szobát a környéken, ahol karanténba vonulhattunk volna, de egyetlen kiadót sem találtunk, így nem maradt más ötletem, kiírtam egy felhívást a Twitterre.”

A közösségi médiában közzétett üzenetben a fiatal férfi segítséget kért szállásügyben, és akadtak is jelentkezők. Több ismeretlen szívesen a rendelkezésükre bocsátotta volna a lakókocsiját, valóságos összefogás indult, hogy megoldódjon a probléma, végül Paul édesapjának egyik kollégája sietett segítségükre. Üresen álló nyaralóját ajánlotta fel arra a két hétre, amíg a fiataloknak elzárva kellett lenniük a külvilágtól, az egyetlen probléma mindössze abból adódott, hogy a házban nem volt sem televíziós előfizetés, sem vezeték nélküli internet. Hogy mit csináltak így tizennégy napon keresztül?

„Rengeteget monopoliztunk – válaszolta Paul McErlean.

– A mobilinternetünk működött, viszont mivel az előfizetésünk nem korlátlan, jól meg kellett néznünk, mire használjuk fel. Az olimpiát mindannyian imádjuk, megpróbáltuk megtippelni, mely versenyszámokban nyílhat a legnagyobb esély az aranyra, és azokat néztük. A napok gyorsan elteltek, de a jövőben kétszer is meggondolom, merre megyek, ha betegnek érzem magam. A koronavírus nem játék, nekem szerencsém volt, mert nem jöttek ki rajtam súlyosabb a tünetek, azonban mindenkit arra intek, vigyázzon magára, és ha bármi gyanúsat észlel, teszteltessen.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.