Bicskával vágta le a karját, hogy élhessen

A tapasztalt túrázónak számító amerikai Aron Ralston mérnöki munkája mellett már a kilencvenes évek végén elkezdte csiszolni hegymászó képességeit, aminek az lett a vége, hogy 2002-ben otthagyta a munkáját azzal a céllal, hogy megmássza Észak-Amerika legmagasabb csúcsát, a 6190 méter magas Denalit.

Emiatt a coloradói Aspenbe költözött, és felkészülés gyanánt szólóban, télen akart feljutni az állam mind az 59, tizennégyezer lábnál (4270 méternél) magasabb hegycsúcsára. A következő év elején történt vele egy kisebb baleset, egy ötös szintű lavina sodorta el őt és barátait síelés közben, és bár szerencsére mindenki megúszta, társai nem álltak szóba vele többé túlzott kockázatvállalása miatt, szerintük ugyanis Ralston sodorta őket életveszélybe.

Ő ezért áprilisban egyedül indult el túrázni a kanyargós és vadregényes utahi Bluejohn-kanyonba, nem szólt senkinek, gondolta, jó lesz egy kis egyedüllét. Végül öt napot töltött teljes magányban egy kanyon mélyén, bár egészen biztosan nem úgy, ahogy tervezte.

Április 26-án ugyanis, miközben a sziklába vájt ösvények mélyére ereszkedett, a keze alatt elmozdult az egyik lazán függő, méretes szikla, és bár nem zuhant rá, az esés végén annyira hozzászorította a falhoz a jobb kezét, hogy nem tudta onnan kihúzni. Nem tudott kiszabadulni, nem volt térereje, hogy felhívjon valakit, és ami a legrosszabb, senkinek sem szólt előtte, hová megy túrázni.

Összesen nagyjából 3.5 deci vize maradt, és élelem gyanánt két burritója – rövid túrára készült. Miközben ezeket igyekezett beosztani, folyamatosan próbálta kiszabadítani a karját, de hiába faragta fáradhatatlanul a követ. Ekkorra már pontosan tudta, milyen lehetetlen helyzetbe került.

A dehidratálódás miatt hallucinálni kezdett, és a harmadik napon rájött, csak egyetlen kiút létezik ebből a csapdából: ha alkarja levágásával próbál kiszabadulni. Rögtön cselekedett, előbb igyekezett elszorítani az ereket, majd kisebb vágásokat ejtett az alkarján, hogy legalább fogalma legyen arról, mi vár rá, de a negyedik napon rá kellett döbbennie, át kell vágnia a csontot is, de a nála lévő egyetlen bicska nem alkalmas rá.

Az ötödik nap kifogyott az élelemből és a vízből, így felvéste a falra a nevét, születési és feltételezett halálozási dátumát, majd videoüzenetben elbúcsúzott a szüleitől.

Ekkor már biztos volt benne, hogy nem éli túl az éjszakát, de ahogy lehunyta a szemét, azt álmodta, hogy a jövendőbeli gyerekével játszik, miközben neki hiányzik a jobb karja, ennek hatására pedig elkezdett hinni abban, hogy túlélheti.

Reggel arra ébredt, hogy beszorult karja a vérkeringés hiánya miatt kezdett elhalni, ezért elhatározta, hogy valahogy elvégzi az amputációt. Eltörte a csontokat, majd az inakat elmetszve levágta a karját, és elszorította az ereket. Tudta, hogy nem sokáig marad eszméleténél, ezért sietve felmászott húszméternyit a kanyon tetejére, és elindult a 13 kilométerre levő biciklijéhez.

Tíz kilométer után belebotlott egy ott nyaraló holland családba, akik enni és inni adtak neki, közben pedig értesítették a hatóságokat és hívtak hozzá mentőhelikoptert. Aron Ralston addigra 18 kilót fogyott, és kis híján elvérzett, miután vérének egynegyedét elveszítette. A karja levágása és a megmentése között mindössze négy óra telt el, és óriási szerencséje volt, hogy túlélte.

Miután felépült, nagyon sokat szerepelt a médiában, könyvet írt, a hegymászást pedig ott folytatta, ahol abbahagyta: első emberként megmászta a coloradói „tizennégyezreseket”, és hatezer méter feletti csúcsokon is járt az Andokban. 2009-ben megházasodott, egy évvel később pedig megszületett első gyermekük.

Levágott karját végül tizenhárom ember szabadította ki a szikla alól, hidraulikus emelő segítségével. Ralston nem sokkal később, 28. születésnapján egy forgatócsoporttal visszatért a baleset helyszínére, ahol karja hamvait szétszórta. Mint mondta, azok már oda tartoznak.