Bombatölcsérek és életmentő pulzusmérők a főváros és környéke tanösvényein

Budapesten és a legfeljebb másfél órás autóútra található tanösvényeken különböző tematikával várják a túrázókat.

Az agrárminisztérium adatai szerint hazánkban hivatalosan 509 tanösvény található, de vélhetően több is létezik, csak nincs mindegyik bejegyezve. Hegyes Katalin kiválasztott 130-at, amelyek Budapesttől másfél órás autóúttal megközelíthetők; északon a Komáromtól Drégelypalánkig, délen a Székesfehérvártól Monorig terjedő területet végig is járta, és tapasztalatait könyvben foglalta össze. A Ki a szabadba! – 130 izgalmas tanösvény Budapesten és környékén című könyvben 35 budai, 12 pesti, 56 dunántúli, illetve 27, a Dunától keletre található tanösvénnyel ismerkedhetünk meg, amelyek egy-egy hely, környék természeti, geológiai vagy kultúrtörténeti látványosságait mutatja be táblákon vagy applikációban. Íme öt a legérdekesebbekből.

 

Kardiótanösvény

A Szent Ferenc kórház kezdeményezése az úgynevezett Út az egészséghez program, amely négy túraútvonalat foglal magába. A Normafa, a Hárs-hegy, a Farkaserdő, valamint Veresegyház kijelölt tanösvényeit bárki végigjárhatja. Választani lehet hosszabb, közepes, valamint rövidebb útvonal közül, és az út során a meghatározott pontokon mért pulzusszám bedobható az erre a célra felszerelt postaládába, vagy feltölthető a kórház weboldalára. A korábban beérkezett adatok alapján az emberek három százalékánál indokolt volt az orvosi kivizsgálás, és a kórház fel is vette a kapcsolatot az érintettekkel.

 

Geológiai tanösvény

A természeti képződményeket ismerteti meg a Budai-hegységben található tanösvény az óbudai Róka-hegyen. Lényegében egy földtörténeti séta az egykori mészkőbánya sziklaudvarain keresztül, amelynek hossza 700 méter. Nehéz terep, de a bánya sínjeiből kialakított vaskorlát segíti a haladást. Miután a bányát bezárták, újraindult a gyepesedés, és olyan sziklagyepek alakultak ki, amelyek számos növény- és állatfaj otthonai lettek, ezért a terület fokozottan védett. A hely különlegessége három orchideafaj, a bíboros kosbor, a fehér madársisak és a kislevelű nőszőfű, nem mellékesen káprázatos a kilátás a fővárosra.

 

Erdei tanösvény

A Börzsöny talán legszebb tanösvénye a diósjenői, amely az Erdei Szabadidőparktól elvezet a Závoz-nyeregre, a középkor egyik meghatározó kereskedelmi útvonalához. Felkereshető a Gyíkos-forrás és a Kemence-patak is, ahol tíz méter széles kráterek láthatók – ezek a második világháború után keletkezett bombatölcsérek, ugyanis itt semmisítették meg a felesleges lőszereket. A túra szintén nem könnyű, hossza 5.9 kilométer.

A Kemence-patak

 

Mese tanösvény

Budapest II. kerületében, a Ferenc-hegyen található az Érzékek, valamint a Tükörben az élővilág tanösvény. Elsősorban gyerekeknek létesült, akik érzékszerveiket használva ismerkedhetnek meg a hely élővilágával. Interaktív, rövid, mindössze 400 méter hosszú tematikus túra, a fiatalok kockák forgatásával, puzzle kirakásával vagy különböző rejtekhelyek felfedezésével kerülhetnek közelebb az állat- és növényvilághoz. A tanösvényen játszótér is élményt nyújt, sőt a Bábozd Zöldre Egyesület bábos vezetést is kínál a tanösvényeken.

 

Kultúrtörténeti tanösvény

Leányfalu mindössze harminc perc autózással elérhető Budáról indulva. A 4000 méter hosszú tanösvény élvezetesen meséli el a falu történetét, közben megtudhatjuk, mi is volt a kofahajó, illetve hogyan népesült be a környék a huszadik század elején. Leányfalun építtetett házat Móricz Zsigmond is, aki a fővárosból „menekült el”, miután kapcsolatát jóval fiatalabb szerelmével, Csibével, akiről az Árvácskát is mintázta, nem nézték jó szemmel. A túrán felújított villák, templomok történeteit is megismerhetjük.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.