A közösségi oldalán látottak alapján idén is gyönyörű helyeken járt. Az esztendő végéhez közeledve aktuális a kérdés: milyennek ítéli meg az évét?
Visszamennék az időben, a kétezerhuszonhármas idény nem sikerült jól, több olyan helyre nem jutottam el, amely tervben volt – mondta Csutka István. – Volt, ahová tűzvész miatt, volt, ahová a háború miatt nem tudtam elutazni. Egy évvel ezelőtt karácsonykor aztán Gran Canarián gyalogoltam keresztül, igaz, ez rövid, négynapos túra volt, illetve már idén nyáron a Tour du Mont Blanc varázslatos útvonalát jártam be. Sajnos hosszabbakra nem jutottam el, viszont ahhoz képest idén rengeteget gyalogoltam. Összességében nagyon pozitívan éltem meg ezt az esztendőt, sok újdonságot fedeztem fel, számos élménnyel lettem gazdagabb.
Két nagy kihívást is teljesített, menjünk időrendi sorrendben: itthon olyat vitt véghez, amilyet korábban még senki.
Nagyon örülök, hogy kitaláltam magamnak ezt a kihívást, amelynek a Calendar Year Peaks Challenge Hungary nevet adtam. Olvastam egy lányról, aki Európa összes országának legmagasabb csúcsát megmászta, és ez szöget ütött a fejembe. Ezt megismételni nem láttam értelmét, de arra jutottam, hogy itthon kellene valami hasonlót kitalálnom. Megnéztem a száz legmagasabb csúcsot, majd rákerestem a hétszáz méter felettiekre is, összesen háromszázötvenkettőt dobott ki az internet. Aztán megnéztem a hétszáz méter alattiakat is, így összesen háromszázhetvenkilencre bukkantam.
Nagyon örülök neki, hogy körbejártam az országot, gyönyörű helyekre jutottam el, olyanokra, amelyekről azt sem tudtam, hogy létezik. Az emberek azt gondolják, hogy alig ötven hétszáz méter feletti csúcsunk van, én is ledöbbentem, hogy mennyivel több.
Nem volt egyszerű, rengeteg olyan helyen jártam, ahol nem volt semmiféle ösvény. Egy nagy negatívummal találkoztam csak, a Bükkben sokkolt, mennyire elhanyagoltak tőbb túraútvonalat.
Fotók: Csutka István – Facebook
A Bükkben járva Lyme-kóros is lett.
Óriási volt ott a gaz, rengetegszer szó szerint nyakig érőben kellett átgázolnom. Az első nap végén tizennégy kullancsot szedett ki belőlem az orvos – négyet nagyítóval –, s nem is úsztam meg a Lyme-kórt. Hatalmas vörös folt keletkezett a bal vádlimon, elmentem Debrecenbe egy szakemberhez, aki rendszeresen foglalkozik hasonló problémákkal. Szerencsére újféle gyógyszert kaptam, három hét alatt meggyógyultam, így folytathattam az utat a kitűzött cél felé.
Melyik a legszebb hely, ahol járt?
Ha egyet kellene említenem, akkor Szársomlyót mondanám. A Villányi-hegység legmagasabb, négyszáznegyvenkét méter magas hegytömbjének a tetején még nem voltam, ám a Kéktúrán már jártam errefelé. Ezúttal tavasszal voltam fent, át lehet látni Horvátországba, csodálatos a táj és a panoráma. Egy idős bácsi vezetett, mindent tud erről a környékről, konkrétan az összes virág és bokor történetét ismeri. Ráadásul ott van mellette közvetlenül Villány a híres pincesorokkal, aki szereti a bort és a jó ételeket, annak remek egynapos program ez a túra. Mi innen átmentünk a Mecsek legmagasabb hegyére, a Zengőre. Sok helyen érintettem a Kéktúra útvonalát ismét, jó érzés volt megint ezeken a helyeken sétálni, újból nagy élményt adott. De… Sok olyan részen jártam, amelyről nem tudtam, sőt, a Mátrában voltam olyan csúcson, amelynek nincs is neve. A listámon láttam, hogy van arrafelé egy hétszáz méter feletti pont, de fogalmam sem volt, hogyan lehet feljutni rá. Olyan sűrű volt a növényzet, hogy már majdnem feladtam, ám úgy voltam vele, ha már ott vagyok, csak megpróbálom. Áttörtem a bokrokon, majd olyan gyönyörű csúcson találtam magam, hogy alig hittem a szememnek.
Fotók: Csutka István – Facebook
Ugorjunk a másik nagy dobására: nemrégiben ért haza az Egyesült Államokból, ahol első magyarként teljesítette a Utah állam és Arizona állam határától egészen a mexikói határig vezető 1286 kilométeres Arizona Trailt.
Ez nagyon más, mint az Appalachian Trail és a Pacific Crest Trail. Folyamatosan kétezer méter felett túráztam, még akkor is, amikor a sivatagban voltam. Hatalmas élmény átmenni a Grand Canyonon, gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy igazi vadnyugati telepesként éltem, vagy mint egy indián. Negyvenöt napot töltöttem az útvonalon, ebből harminchét telt túrával. Nagyon kevés vízvételi lehetőségem volt, így irgalmatlan súlyt kellett cipelni minden nap.
Nem túlzok, ha azt mondom, ez az útvonal élő történelemkönyv.
Rengeteg helyen van kint tábla, ahol leírják, hogy ott éppen mi történt, így jártam többek között a Geronimo-féle Apacs-háború és a Francisco Vázquez de Coronado-féle Hét Aranyváros-expedíció helyszínein. Gyönyörű helyeken jártam, ráadásul naponta legalább egyszer radikálisan megváltozott a táj, mintha átléptem volna egy másik világba. Például a hegygerinc egyik oldala tölgyes, a másik fenyves, vagy lombhullató, de hatalmas kaktuszokat, sőt kaktuszerdőket is megfigyeltem. Sokszor háromezer méteren jártam hatalmas hóban, az éjszakák elképesztően hidegek voltak, gyakorlatilag minden csonttá fagyott. Ehhez képest nappal huszonnyolc fokot mutattak a hőmérők, nagy volt a hőmérséklet-ingadozás, ráadásul távol vannak egymástól települések, hét-nyolc nap is eltelt, mire az egyikből a másikba értem. Kemény kihívást jelentett, hogy sok helyen nehéz, csúszós terepen kellett haladni. Egyébként csodálatos a növényzet, elképesztő kaktuszokat lehetett látni, előfordult, hogy meg sem közelítettem, de a tüskéje beleállt a kezembe. Fogalmam sincs hogyan került belém, ráadásul aprócska mérete miatt alig lehetett kiszedni. Elképesztő volt átmenni az Alamo- vagy a Gila River-kanyonon, sok esetben úgy éreztem magam, mint egy őslakos indián. Találkoztam egy női rekordot megkísérlő hölggyel, hatalmas élmény volt vele haladni egy napot, amely során rengeteget beszélgettünk.
Került-e kockázatos helyzetbe az út során?
Hóviharok miatt be kellett iktatni néhány pihenőnapot, illetve voltak olyan ösvények, amelyek igencsak keskenynek bizonyultak. Közel háromezer méteres magasságban nem szabad kísérletezgetni, könnyen életveszélyes helyzetbe lehet kerülni.
Az útvonal egyik részén nem sokkal az odaérkezésem előtt másfél hónapig égett az erdő, úgy nézett ki, mintha Mordorban lettem volna. Érezni lehetett a füst, a korom és a hamu szagát, eléggé sokkoló élményt nyújtott a látvány.
Ami az állatokat illeti, nem tudtam, hogy az egyik szakaszon élnek jaguárok… Azzal képben voltam, hogy medve, puma, kígyó vagy skorpió él arrafelé, s tudtam is, ha beléjük botlom, hogyan kell viselkednem, de… A jaguár ellen nem tudtam volna mit tenni, aligha élem túl a találkozást… Bevallom őszintén, volt bennem félsz, de szerencsére nem futottunk egymásba. Kígyókat és tarantulákat láttam, nem volt veszélytelen az sem, nagyon oda kellett figyelni. Nem vállaltam felesleges kockázatot, így is volt benne rizikó.
Fotók: Csutka István – Facebook
Akadtak kifejezetten veszélyes pillanatok?
Két ilyen szituációt éltem át, egy folyóátkelésnél meredek ösvényen kellett haladnom, megcsúsztam és erősen megrándult a bal térdem. A következő három napban hatalmas fájdalmakkal küzdöttem, alig bírtam menni, volt olyan pillanat, amikor elsírtam magam és azon gondolkoztam, hogy megnyomom a vészjeladóm gombját, s várom, hogy vigyenek ki onnan. Ez a szituáció lelkileg eléggé megviselt.
A másik egy éjszaka a Saguaro Nemzeti Parkban történt, s csak annyi van meg, hogy a fejemnél egy medvét motozását érzékeltem és hallottam a hangját. Felriadtam, hatalmasat üvöltöttem, mire eltűnt. A mai napig nem tudom, hogy álmodtam-e vagy tényleg ott volt.
Hogyan oldotta meg az étkezést?
Tizenkét kiló fogytam. Egy ilyen út nem az egészséges táplálkozás jegyében zajlik, többek között zabkását, dehidratált tésztaételeket, löncshúst, szárított marhahúst és tonhalat, csokoládészeletet, illetve magvakat, aszalványokat ettem. Azonban amikor volt rá lehetőségem, ettem táplálóbbat is, húst, salátát vagy gyümölcsöt. Igyekeztem a lehető legtöbb kalóriát bevinni, egy nap átlagban hétezerötszáz kalóriát égettem, ám kétezerötszáznál nem nagyon tudtam többet visszatölteni A cipőm ráadásul hatszáz kilométernél kilyukadt, kétszázat úgy kellett benne mennem, hogy egy sapka napellenzőjéből póttalpat fabrikáltam, aztán a kétszáz kilométerrel arrébb lévő postára küldte az újat a barátom. Visszatérve a étkezésre, a hosszú távú túrázóknál nem kis egészségügyi problémák lehetnek emiatt, igazi jojóeffektus alakulhat ki. A kihívások befejezése után a szervezet zsírként raktározza el a bevitt táplálékot, így napi szinten akár két kilogrammot is lehet hízni. Éppen ezért, folyamatosan odafigyelek a táplálkozásra, egy-egy ilyen hosszú túra után lassan, fokozatosan építem vissza a testsúlyomat.
Fotók: Csutka István – Facebook
Összességében hogyan értékeli az amerikai túrát?
Gyönyörű élményekkel gazdagodtam, ezzel pedig teljesítettem harmadik gyerekkori álmomat is. Az első az volt, hogy lássam az egyiptomi piramisokat, a második a Kilimandzsáró, a harmadik pedig az, hogy úgy éljek a vadnyugaton, mint az indiánok. Egyébként utólag, a következő hajnalon derült ki, hogy az egyik alkalommal az utolsó apacs csata helyszínén sátraztam. A Saguaro Nemzeti Parkban találtam egy gyönyörű fekete követ, amelyre indián motívumok vannak festve, ráadásul ugyanott csodálatos kaktuszokra bukkantam. Képzelem milyen gyönyörűek lehetnek virágzáskor.
Nézzünk egy kicsit előre: jövőre milyen célokat tűzött ki maga elé?
Először is ki szeretném pihenni magam, szeretném befejezni a könyvem és új előadásokat összeállítani. Vannak itthoni és külföldi céljaim is, konkrétumokról azért nem akarok beszélni, mert nem szeretném elkiabálni, hisz tavaly sem rajtam múlt… Ha összejön, akkor nyáron megyek, több cél is szóba jöhet, akár az Egyesült Államok, akár Ázsia, akár a Közel-Kelet, ám a világban történő események annyira kiszámíthatatlanok, bármi közbejöhet. Sajnos számolni kell az időjárással, tűzvésszel, háborúval is… Egy szó mint száz, terveim mindig vannak, majd kiderül, hogy melyeket tudom megvalósítani.
