Erdei túranap és terepfutóverseny a szemetelés felszámolásáért a Pilisben

A Continental és a BSI által szervezett eseményen a terepfutók 21 és 31 kilométeren indulhatnak, a túrázók szemétszedéssel egybekötött természetjárással tehetnek a Pilis tisztaságáért.

A szemét nemcsak belerondít a természeti látványba, sok esetben az élővilágra is veszélyt jelent. Ez ismert tény, a Pilisi Parkerdőnek évente mégis több ezer köbméter szilárd hulladékot kell összegyűjtenie. A természetvédelem jegyében a Continental Magyarország a Budapest Sportirodával (BSI) közösen rendezi meg a 16. Erdőtisztító Túranapot és Terepfutást a festői Pilisben október 28-án. A rendezvény mottója a „Sok lépéssel a kisebb lábnyomért!”, célja pedig, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra, és a résztvevőkkel karöltve segítsék az erdők tisztítását.

Az erdei hulladék egy részét a kirándulók hagyják maguk mögött sétáik, pihenőik során, ám többségét a falvak, városok szélén illegálisan lerakott háztartási hulladék vagy építési törmelék teszi ki. A Pilisi Parkerdő 2020-as felméréséből kiderül, hogy az agglomerációt körülölelő erdőkben több mint 5500 köbméternyi illegálisan elhelyezett szemetet találtak:

ezzel a mennyiséggel pontosan kétszer lehetne megtölteni a Duna Aréna 50×25 méteres versenymedencéjét.

„Az elmúlt évben – a Pilisi Parkerdő kilenc erdészete közül – csak a Budapesti Erdészet több mint 50 millió forintot költött az illegális szemétlerakók felszámolására. Az elszállított hulladék mennyisége 17 000 háztartás egyheti kommunális hulladékát teszi ki” – mondta Krizsák Zoltán, a Budapesti Erdészet üzemeltetési műszaki vezetője.

Az erdészek ugyanakkor azt is megerősítették, hogy bár még mindig rendszeresen fellelhetőek a túravonalakon hagyott PET-palackok, papír zsebkendők vagy ételmaradékok, egyre több környezettudatos túrázó érkezik az erdőkbe.

Az október 28-i terepfutásra nevezők két különböző távon – 21 és 31 kilométer – mérethetik meg magukat, míg a túrázók korosztálytól függetlenül 9, 21 és 31 kilométeres útvonalakon szemétszedéssel egybekötött természetjárással tehetnek a Pilis tisztaságáért. A hulladékgyűjtésben közreműködő túrázók között értékes nyereményeket sorsol ki a BSI a Continental felajánlásának köszönhetően.

„A 16. Continental Erdőtisztító Túranap és Terepfutás rendkívül fontos esemény, hiszen a fenntarthatóság kulcsfontosságú szerepet játszik vállalatunk életében. A »plogging«, vagyis a sportolással egybekötött szemétszedés izgalmas, újszerű módszer környezetünk megtisztításához, ugyanakkor a projekt során nemcsak a szemétszedéssel próbáljuk segíteni a régió erdőit: nevezéskor lehetőség van egy vagy több facsemetét is megvásárolni, melyeket az Erdészet munkatársai a lehető legjobb helyen fognak elültetni és gondozni” – mondta Takács István, a Continental Magyarország országos vállalati kommunikációs vezetője, aki azt is hozzátette, céljuk sokszínűbbé és gazdagabbá tenni erdőinket.

A túrázásra az alábbi linken várják a szervezők a nevezéseket. További információ az esemény hivatalos Facebook-oldalán vagy a futanet.hu-n található.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.