Az első harmad: amire figyelni kell

A Kinizsi Százast több szakaszra is fel lehetne osztani, mi háromra osztjuk. Az első rész: rövid távon nagy szintemelkedés, a Pilis szerpentinjei és kavicsos lejtők. Ne akarjuk elsietni.

 

Íme, az első szakasz!

0.00 km össz.táv, 0 m össz.szintemelkedés Békásmegyer, Víziorgona utca
4.60 km, 308 m Ezüst-hegy
6.00 km, 442 m Nagy Kevély
13.98 km, 705 m Hosszú-hegy
21.10 km, 1043 m Pilis-tisztás
25.47 km, 1089 m Pilis-nyereg
31.74 km, 1163 m Kesztölc, Hársfa söröző
35.75 km, 1171 m Dorog, sorompó

A távot jó tempó esetén az első nyolc órában könnyen teljesíteni lehet. Hogy mire kell pontosan figyelni, azt Hajnalné Filipich Adrienn segített összeszedni, aki már négyszer sikeresen teljesítette a távot.

„Úgy gondolom, hogy minden szakaszra, így az elejére is igaz, hogy mindenkinek a saját tempójában érdemes haladni. Sohase csatlakozzunk sem gyorsabb, sem lassabb túratárshoz. Főleg az elején még mindenki lelkes, friss, így könnyen magával ránthat a tömeg lendülete” figyelmeztet Adrienn, aki hozzátette, tud olyan indulóról, aki az első ötven kilométert 6 óra alatt teljesítette, de annyi energiát kivett belőle a kezdeti rohanás, hogy végül 22 és fél óra alatt ért célba.

„Érdemes az elején indulni, főleg, ha valaki még nem tapasztalt a hosszú távok megtételében. Így szinte biztos, hogy a végén is lesznek körülötte résztvevők. Én menet közben szinte mindig szóba elegyedek olyanokkal, akiknek hasonló a tempójuk az enyémhez, így szinte észrevétlenül telnek a kilométerek” – teszi hozzá.

A résztávokat végignézve feltűnhet, hogy a túra elején a táv rövidségéhez képest nagy a szintkülönbség, az első 6 kilométeren 442 méter! A nehéz kezdet nem feltétlenül hátrány, ekkor még bőven van erő, és az időjárás is kellemes, sokkal jobb ilyen körülmények között letudni a kaptatókat. „A szint nagy része erre a szakaszra esik, itt vannak a Pilis szerpentinjei is. Meredek lejtőkből sincs hiány, főleg a Kevélyről lefelé és Kesztölc előtt érdemes ezekre figyelni. Az előbbi elég köves, ennek ellenére sokan futnak lefelé.”

Szerencsére frissítőpontokból nincsen hiány, így nem fontos egy hatos ásványvizes pakkot betuszkolni a hátizsákunkba. Igény esetén akár vásárolhatunk is, bár a Pilis-nyeregnél (ahová a 25 kilométeres táv befut) mindig sokan állnak sorba. „Kesztölcön nagyon kedves lányok mindig kint vannak az egyik ház előtt, és slagból adnak ivóvizet. Szintén Kesztölcön a helyiek évek óta levendulaszörppel, fröccsel kedveskednek. Itt is van ivóvíz. Dorogon több üzlet nyitva tart, és a helybéliek is tudják, hogy ezen a napon van a K100. Tavaly a Gete előtt egy néni kint állt a kapuban, és felajánlotta, hogy ad vizet.”

Rengeteg helyen hallottuk már, és Adrienn is megerősítette a sópótlás fontosságát. Természetesen étkezéssel (sós mogyoró, rágcsa, szendvicsek) is lehet biztosítani a szervezetünknek szükséges mennyiséget, de a konyhasó is megoldást jelenthet.

„Nagyon fontosnak tartom a megfelelő folyadékbevitelt. Ez ne sima víz legyen, hanem izotóniás ital vagy valami egyéb, ami pótolja az elvesztett energiát. Főleg nagy melegben fontos a sópótlás.

Akár az innivalóba is lehet tenni egy csipetnyi sót, vagy erre valók a sótabletták. Amennyiben nem kell sokat várni, én minden vízvételi lehetőségnél megmosakszom kicsit. Nagyon felfrissít, ezen kívül ki lehet küszöbölni, hogy az izzadással kirakódó só kidörzsölje a hajlatokat. Naposabb részeken be szoktam vizezni a sapkámat (mindig fehér, ha lehet napellenzős), így sokkal könnyebben viselem a meleget.”

A túra második harmadának leírása ide kattintva olvasható!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.