Csutka István színművész, táncművész, kommunikációs szakember, előadó, tréner és nem utolsósorban hosszú távú túrázó. Bejárta szinte az egész világot, rengeteg érdekes történetet mesélt nekünk – kezdjük azzal, hogyan kezdődött a túrázás iránti szeretete.
„Édesapámtól ered, gyerekkoromban ő olvasott nekem, ám nem meséket, hanem inkább vadászírók elbeszéléseit, kalandregényeit, például Széchenyi Zsigmond írásait – kezdte az 54 éves sportember. – Ezeknek a történeteknek köszönhető ez a fajta kalandvágyam Afrika vagy akár a hegymászás felé. Kétezernyolcban egy televíziós csatornánál dolgoztam, Erőss Zsolttal készítettem interjút, majd beszélgettünk, és szóba került, hogy ő már volt a Kilimandzsárón. Mondtam neki, hogy ez gyerekkori álmom, irigylem is miatta. Azt mondta, most megy megint, és még van egy szabad hely. Poénból mondtam neki, hadd menjek vele, mire azt felelte, hogy holnap be kell fizetni a repülőjegyet, és kérdezte, mi lesz a munkámmal.
Ezek után felmondtam, megvettem a jegyet, és elmentem velük.”
A táncnak és a kerékpározásnak köszönhetően az afrikai túrára megfelelő kondiban érkezett, majd egy nagyon szép történet is kerekedett a tanzániai út után.
Erőss Zsolttal is túrázott együtt
„A Kilimandzsáró előtt nem tettem nagy kirándulásokat, de táncosként jó kondim volt, sőt országúti kerékpáros versenyeken vettem részt, szóval az erőnlétem rendben volt. »Elkapott« ugyan a magashegyi betegség, ám volt ott egy teherhordó fiú, aki gyorsan rájött, hogy mi a probléma, lényegében neki köszönhettem, hogy teljesítettem az expedíciót. A sráccal összebarátkoztam, és elhatároztam, mivel segített a gyerekkori álmom megvalósításában, mindenképpen viszonzom neki.
A világ egyik legszegényebb országában élt, egy nyomornegyedben. Segítettem neki a tanulásban és céljai elérésében, ma már két gyermek édesapja, és egy saját szafari- és hegymászóirodája van.”
Csutka Istvánt a fagyos időjárási körülmények sem állítják meg
Pluszmotivációt jelentett, amikor elhunyt édesapja üzent neki.
„Kétezernyolcban elhunyt az édesapám, négy évvel később vele álmodtam, és azt mondta, hogy vár rám a világvége oszlopnál. Másnap reggel azonnal beírtam a keresőbe, és nagyon meglepődtem: kiadott egy képet, tényleg létezik ilyen hely. Később kiderült, hogy ez az El Camino zarándokút vége. Ez kellő lökést adott, és elhatároztam, elgyalogolok oda.”
A sors úgy akarta, hogy találkozzon egyik amerikai példaképével Budapesten, akiről kiderült, hogy sok mindenben hasonlítanak.
„Létezik egy Andy Davidhazy nevű sportember, aki kétezertizenötben végigjárta a Pacific Crest Trailt, mérföldenként készített egy szelfit, és a végére több mint kétezer-hatszáz képe lett. Összevágott belőlük egy videót, és nagyon érdekes volt látni, az öt hónapos túra során hogyan változik meg az ember arca. Ezt a videót éppen húsvétkor láttam, és még az ünnepi asztalnál bejelentettem a családomnak, hogy ezt a túrát egyszer teljesítem. Eltelt egy év, és elveszítettem az önbizalmam. Elbizonytalanodtam, hogy lesz-e rá időm, pénzem, fel tudok-e rá készülni.
Egyszer egy ismerősömmel kávéztam a Bazilikánál, ahol a szomszéd asztalnál ült egy srác, aki úgy nézett ki, mint Andy, de biztos voltam benne, hogy nem ő az. Nem hagyott nyugodni a gondolat, mert valami azt súgta, mégis ő az – hát odamentem hozzá, és valóban ő volt.
Csodálkozott, hogy ki ez a magyar, aki ennyi mindent tud róla, beszélgettünk, összebarátkoztunk, majd kiderült, hogy rengeteg közös van bennünk. Egyidősek vagyunk, mindkettőnk nagyszülei kivándoroltak Argentínába az első világháború után, az apukáink ott születtek, az enyém hazajött Magyarországra, az övé Amerikába került, mindketten színházból jöttünk, és kerékpárral versenyeztünk. Különleges kapcsolat van közöttünk a mai napig.”
Fantasztikus tájakra jut el kalandozásai során
2020-ban a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások is úgy akarták, hogy a régen tervezett Országos Kékkört teljesítse, ami az egyik legszebb volt útjai között.
„Tavaly úgy voltam vele, ha már úgysem lehet menni sehova, teljesítem a Kékkört, ami már régi vágyam volt. Ez egy olyan túraútvonal, amely magába foglalja az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát.
2579 km hosszú, és 56 nap 6 óra 28 perc alatt teljesítettem, ami gyalogos rekord – naponta 45 és fél kilométert tettem meg.
A Kékkör sokat adott nekem. Gyönyörű helyeken jártam, sokszor csodálkoztam, micsoda helyek rejtőznek a mi kis szép országunkban. S hogy melyek voltak a legszebb helyek, ahol megfordultam? Grönland meseszép volt, Amerika más világ, a túrakultúrája miatt. Óriási élmény, az ottaniak vigyáznak a természetre, az önkéntesek sokat dolgoznak az ösvényeken.”
A rengeteg túra során sok veszéllyel nézett farkasszemet, ezekről is beszélt a sportember.
„Grönlandon akkora sarkvidéki vihar volt, hogy nem voltam benne biztos, nem repülök-e el a sátorral együtt. Az USA-ban háromszor találkoztam medvével, a harmadik találkozó durva volt. Ott kénytelen voltam nekirontani az állatnak, folyamatosan jött utánam, a hátizsákomat is otthagytam neki, de csak követett.
A Pacific Crest Trailen, a Mojave-sivatagban belekerültem két rivális banda gépfegyveres harcába, a rendőrök az utolsó pillanatban emeltek ki.
Az Appalachian Trailen egy túrázó megkéselte két társát, ez nagyon sokkolt. Összességében kemények egyedül az éjszakák, ahol találkozhatunk vadállatokkal, kígyókkal vagy bármi mással. Most volt a második évfordulója az újjászületésemnek: Virginiában akkora hóviharba kerültem – amit nem jelzett semmi –, hogy nagyon közel kerültem a hipotermiához. Mentálisan is rendesen megrázott az a nap.”
Nem csak a hegyekben találni varázslatos tájakat
Csutka István változó hosszúságú túrákon vett részt, Grönlandon két hetet töltött, Korzikán tizenhét napot. Volt öt-hét hónapos túrákon is, ám a jövőben ilyen hosszúakra nem szeretne menni. A minimum az egy hónap, annál rövidebbekre nem igazán gondol.
„Vissza szeretnék menni az Egyesült Államokba, és be akarom fejezni a Pacific Crest Trailt. Legutóbb sajnos elakadtam a hóban, 2019 szeptemberében jöttem onnan haza – a Mojave-sivatagon átjutottam, ezerkétszáz kilométert már teljesítettem, még háromezer-hetven hiányzik. Itthon is sok gyönyörű hely van, amit bejárnék, szóval célokból sosincs hiány.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
