Instant körtúrák Magyarországon

Nem feltétlenül szükséges magunkat szervezett keretek közé szorítani, ha teljesítménytúrára vágyunk. Néha mindössze egy okostelefonra van szükségünk a teljesítés igazolásához, és akkor indulunk útnak, amikor szeretnénk.

A teljesítménytúrázás magyarországi történetét sokan az 1981-es Kinizsi százas elindításával datálják. Ez volt az ország első olyan teljesítménytúrája, ami szervezett keretek között zajlott (191 túrázóval, akik közül 83-nak sikerült szintidőn belül teljesítenie a távot), és hatalmas szerepe volt benne, hogy a túrázás mint szabadidős sport terjedni kezdjen, és mára sokak kedvelt hobbijává váljon. A technikai fejlődés azonban idővel a túraszervezést is elérte. A kétezertízes években szinte már törvényszerű, hogy mindenkinek a zsebében lapul legalább egy okostelefon, amelynek képességeit kihasználva számos olyan dologra nyílik lehetőség, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Az egyik ilyen a QR-kód olvasása.

Mi az a QR-kód? Egy kétdimenziós vonalkód, ami információt tárol. Okostelefonunk a megfelelő alkalmazással képes a kódból kinyerni az információt, és elvégezni vele a megfelelő műveletet. Ha tehát a QR-kód egy webodal címét tárolja, leolvasáskor okostelefonunk azonosítja a weboldalt, majd megnyitja azt a böngészőnkben. A módszer számos lehetőséget rejt magában, a teljesítménytúrázással kapcsolatban például lehetővé teszi olyan instant körtúrák indítását, amelyhez nem szükséges személyzet. A rajtnál nem kell regisztrálni, nem kapunk itinert, nincs meghatározott indítási idő. Az ellenőrzőpontokon nem vár senki, nem kapunk frissítést. A cél az egyetlen, ahol találkozhatunk magával a szervezővel, aki gratulál, és átadja a teljesítésért járó oklevelet, érmet, kitűzőt. A rajt és a cél között azonban mindent okostelefonunk, az internet és QR-kódok segítségével intézünk, ezeket keressük, és ha megtaláltuk, beolvassuk, regisztráljuk magunkat az adott ponton, majd megyünk tovább.

Az instant körtúrák előnye:
– akkor indulunk útnak, amikor csak szeretnénk
– nincs tömeg az útvonalon, mindig a saját tempónkban haladhatunk
– jó az esély, hogy a saját, felépített ütemtervünket tartani is tudjuk
– nem kell igazodnunk az ellenőrzőpontok nyitásához/zárásához

Az instant körtúrák hátrányai:
– ha egyedül járjuk az erdőt, bármi történik velünk, a segítség érkezésére előfordulhat, hogy sokat kell várnunk
– minden étel-italt magunkkal kell cipelnünk, nincsenek kitelepült frissítőpontok
– térképet, itinert magunknak kell intézni, nem adnak a szervezők a rajtnál

Nézzük, milyen instant körtúrákon vehetünk részt hazánkban jelenleg. A lista forrása a turazokni.hu weboldal.

Medvéskör, Mackókör
Egy 63 és egy 27 kilométeres túra, amelynek útvonala Salgótarján környékén, a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet területén vezet. Gyalog, futva, kerékpárral és e-MTB-vel is elindulhatunk rajta. Sikeres teljesítés esetén ingyenesen letölthető oklevelet kapunk, ha érmet is szeretnénk, annak díja 3500 Ft, és postán küldik ki nekünk.
Bővebb információ: http://medveskor.hu/

Vérkör
77 kilométeres körtúra a Vértesben, ami gyalog, futva és kerékpárral teljesíthető. A QR-kódokat fákra rejtve kell keresni, pontos helyüket szemmagasságban felfestett VK felirat jelöli. Sikeres teljesítés esetén itt is letölthető oklevél a jutalmunk, de 1000 forintért kitűzőt, 3500 Ft-ért érmet is kaphatunk.
Bővebb információ: http://www.verkor.hu/

Szénáskör
Útvonala a Budai- és a Pilis-hegységben halad. Gyalogosan és futva teljesíthető két távon: a kis kör 31, a nagy kör 75 kilométeres. Ha szintidőn belül érünk célba, érmet és a támogatók különböző ajándékait kaphatjuk jutalmul. Ehhez a kisebb távon 3500, a nagyobbon 4500 forintos támogatói hozzájárulást kell befizetnünk.
Bővebb információ: https://szenaskor.hu/

A kör
Az egyik legkeményebb kihívás. A 152 kilométer hosszú útvonal a Börzsöny legszebb és legnehezebb részein halad, 7100 méter pozitív szintemelkedést tartalmaz, és minderre 30 órát kapunk. Ahhoz, hogy próbára tegyük magunkat rajta, kvalifikációs versenyt kell teljesítenünk. Ennek igazolásához nyomkövetőt kell viselnünk, amit a szervező biztosít. Kizárólag gyalog indulhatunk rajta, a célba érkezéskor egyedi, kovácsolt érem a jutalmunk.
Bővebb információ: http://terepfutas.hu/a-kor/

Nyakas Kör
Biatorbágy és Sóskút között húzódó, a viadukt árnyékában kezdődő és végződő körtúra, amelyet két távon, 25 és 13 kilométeren lehet teljesíteni. A túra hosszabb változata elvezet többek között a helyi kaptárkövek, a Nyakas-kő, a vízimadarak által kedvelt és a Peca-tóba ömlő Berta-patak mellett, áthalad a sóskúti Kálvária-hegyen és a fenyőkkel tarkított Biai-erdőn, valamint érinti a Kő-hegy remek kilátást nyújtó sziklaalakzatát, a Kőorrot. A rövidebb útvonal Sóskutat és a Peca-tavat elkerüli.
Bővebb információ: https://groovetrails.hu/

Alföld-kör
Száz kilométeres teljesítménytúra, de 50, 35, 15 kilométeres kisebb változatai is léteznek. A rajt és a cél a Debrecen közelében fekvő Halápon található. QR-kód helyett itt telepítenünk kell mobiltelefonunkra a Geogo alkalmazást, amelynek segítségével igazolhatjuk az útvonalon haladást. A részvétel díja 2200 Ft (1200, 250, 250 Ft), a díj egyedi érem (jelvény-kitűző, kitűző).
Bővebb információ: http://geogo.hu/geogok/halap/

Bükk-kör
Az Alföld körhöz hasonlóan a Geogo alkalmazás segítségével lehet teljesíteni a túrát, amely 15, 50, 90 kilométeres távokon érhető el. A díjazás sorrendben kitűző, jelvény és egyedi befutóérem.
Bővebb információ: http://geogo.hu/geogok/bukkkor/

Békés harcos útja
Szurdokpüspökitől rajtol és a Mátra nyugati, ritkábban járt oldalán halad. Két távon érhető el, 23 és 59 kilométeren. Gyalogosan, futva és hegyi kerékpárral is teljesíthető. Ennek igazolásához az ellenőrzőpontok fotóit kell beküldeni, összesen nyolcat. A nevezési díj 1450 Ft és 2690 Ft.
Bővebb információ: https://www.bekes-harcos.hu/

Budai térképkör
Egy 81.6 km-es, 2453 méternyi emelkedőt tartalmazó körtúra a Budai-hegységben, érintve a Pilis déli csücskét. A kiindulópontja és célja a Szépjuhászné, így tömegközlekedéssel és gépkocsival is könnyen megközelíthető. A teljesítés egy ellenőrzőlaphoz, az azon szereplő kérdésekre adott válaszok és idők leírásához kötött.
Bővebb információ: turazokni.hu/budai-terkepkor.html

Bükk 900
Lényege a 20 db, oszloppal megjelölt, 900 méter feletti csúcs érintése tetszés szerinti sorrendben és útvonalon. Az igazolás QR-kódok leolvasásával történik. A táv 25 kilométer, a szintemelkedés 1500 méter. A rajt helyszíne a bánkúti síház, attól függően, hogy mennyiszer járjuk végig a csúcsokat, 50, 100, 150 kilométeres távon is indulhatunk.
Bővebb információ: http://bukk900-online.hu/

Dél-Zala dombjai ultra trail
A Zalai-dombság déli részén halad végig 300 kilométer hosszan, bemutatva a legszebb részeket terepfutóknak, teljesítménytúrázóknak és terepbringásoknak. Azért, hogy többeknek legyen lehetőségük teljesíteni, a 300 kilométeres változat mellett van egy 3×100 kilométeres is, amikor 300 kilométert nem egyben, hanem felosztva, 3 alkalommal kell teljesíteni.
Bővebb információ: http://www.vidra-vizitura.hu/del-zala-dombjai-300-dzd-300/

Gerecsei térképkör
95 kilométer hosszú, 2500 méter szintkülönbségű túra, illetve terepfutó-útvonal a Gerecsében és annak közvetlen környékén. Nincs nevezési díj, és nem kell előre bejelenteni az indulási szándékot sem. A túra teljesítői oklevelet és kitűzőt vagy érmet kérhetnek (önköltségi áron), amelyen a Gerecsei térképkör turulos emblémája látható.
Bővebb információ: http://turazokni.hu/gerecsei-terkepkor/

Mecseki térképkör
226 kilométer hosszú, 6475 méter szintkülönbségű túra a Mecsekben. Nincs szintidő. Az útvonal becsületes követése, illetve az idő mérése a túrázóra van bízva, így a túra a jellem próbája is. Az igazolás – az útvonalon készített fotókkal – szóbeli, írásbeli beszámolóval vagy a bejárt útvonal GPS-készülék (GPS képes karóra, okostelefon) rögzítésével történhet.
Bővebb információ: http://turazokni.hu/mecseki-terkepkor/

One Door Trail
Öt távból álló közösségi futó- és gyalogos útvonal. A résztvevők a Mecsek szebbnél szebb helyeit látogatják meg, a teljesítés a One Door Trail mobiltelefonos alkalmazással történik. A Tubes (12.6 km), Misina (25.2 km), Jakab (50.3 km), Zengő (98.6 km), Mecsek (164.1 km) elnevezésű útvonalak között mindenki megtalálja a neki valót.
Bővebb információ: http://www.onedoortrail.hu/

Vércse
A Vérkör „nagybátja”, amelyen kizárólag azok indulhatnak, akiknek már van Vérkör-teljesítésük. A táv 101.7 kilométer, fele a Gerecsében, fele a Vértesban halad. A rajt Tatabányán, a cél Oroszlányban található. Csak gyalog vagy futva teljesíthető.
Bővebb információ: http://vercse100.hu/

Zuppa Trail
Szárligetről induló körtúra. Az útvonal 28 kilométert fed le a Vértesben, ez alatt egyebek mellett olyan látnivalókat tartogat, mint az egykori Csákány-patak által vájt áttöréses Mária-szurdok, az erdő zöldjében megbúvó Vitányvár fehér falmaradványai, az egyedülálló Rockenbauer-emlékfa, a kis kitérővel meglátogatható Gráciák bérce, valamint a környezetéből markánsan kiemelkedő sasbérc, és a remek kilátást tartogató Zuppa-tető, a túra névadó magaslata.
Bővebb információ: https://groovetrails.hu

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.