Több mint egy évvel az első családi teljesítménytúránk után eljött az idő, hogy másodszor is nekivágjunk az erdőnek, háromfős csapatunk időközben kiegészült egy kis tacskóval. A választás a Groove Trails Nyakas Kör túrájára esett, annak is a rövidebb, 13 kilométeres verziójára.
A kiindulópont a biatorbágyi viadukt árnyékában, a Határkertész sétány elején lévő parkoló, ahonnan a Groove Trails weboldalán található GPX-fájl letöltésével és használatával indulunk el. Murvás úton haladunk, balról futballpálya, jobbról ház, amelynek a kerítésén tábla hirdeti, hogy az átrúgott labdáért még véletlenül se csengessen be senki, a tulajdonos másnap (!) visszadobja.
Kisvártatva kúthoz érünk, a túrán ez az egyetlen vízvételi hely, amellyel találkozunk,
ezt különösen a nyári melegben jó fejben tartani. Fel is töltjük kiürültnek azért korántsem mondható kulacsainkat. Az első ellenőrzőpontot mintegy két kilométer után találjuk, a GeoGo-alkalmazásban ötvenméteres körzeten belül lehet becsekkolni, ezt meg is tesszük, majd indulunk tovább a Nyakas-kő felé.
Szily-kápolna, amelynek története a közeli táblán elolvasható – Fotó: Nagy Zsolt
Az első nagyobb emelkedő a Szily-kápolnához vezet, amelynek közelében pihenőpadok és asztalok várják a fáradt vándorokat. A túrán eddig végig a piros sávot követtük, a Nyakas-kőig végig ezen kell maradni, így magabiztosan lépkedünk tovább. Az erdők lombjai védenek a napsugaraktól, így csak arra kell figyelnünk, hogy a tempót tartsuk, ami nem igazán megy. A terep egyre nehezebb, és nem is feltétlenül az emelkedők okozzák a gondot, inkább a leszűkölő ösvény és a két oldalról belógó növényzet. Ha lenne nálam bozótvágó kés, lehet, elkezdenék jobbra-balra csapkodni, hogy törjem magam előtt az utat. Az egész talán a törpetacskót zavarja legkevésbé, aki fáradhatatlanul követ, rövid lábait kapkodva igyekszik, hogy véletlenül se maradjon le.
A túra névadójához, a Nyakas-kőhöz két és fél óra elteltével jutunk, és kétségkívül ez a túra leglátványosabb része. Gyönyörű sziklaképződmények mentén vezet az út, már annak, aki nem tériszonyos. Mi inkább a kissé beljebb vezető ösvényen sétálunk, a panorámáról persze így sem maradunk le. A Nyakas-kő közelébe érve válaszút elé érünk.
A letöltött GPX-fájlból nem egyértelmű, hogy le kellene ereszkednünk a völgybe, majd felmászni a sziklához, esetleg valahol lejjebb tér el az út,
de amint megindulunk lefelé, az a száraz, apró kavicsos talaj annyira csúszni kezd, hogy jobbnak látjuk, ha alternatív megoldást keresünk. Szerencsénkre valamivel feljebb rábukkanunk egy ösvényre, amely kerítés mellett a Pátria utcához vezet. Útközben át kell vágnunk egy kisebb bozótoson, és figyelmen kívül kell hagynunk egy „Magánterület! Turistaútvonal 30 méterrel arrébb” táblát, de megéri. Néhány kanyar, és ugyanúgy megérkezünk a második ellenőrzőpontra, mintha az eredeti csapásvonalat követtük volna, egyedül az órára nem nézek rá szívesen:
majdnem három órát használtunk el az alkalmazás szerint hat kilométerre, és a szintidőből már csak két és fél óra maradt 7.6 kilométerre!
Bátor emberek a Nyakas-kő tetején és oldalán – Fotó: Nagy Zsolt
Nincs mese, meg kell nyomni a hátralévő távot. Kislányomat a célt jelentő Nikoletta cukrászdával motiválom, miközben egy jópofa játékot találunk ki, hogy ne legyen túlzottan monoton a séta. Elkezdjük összegyűjteni a fiktív Nyu-sziget állat lakóit, és szinte megállíthatatlanul jönnek az ötletek.
Pa macska, Va kutya, Tek egér, Lo gólya, Lá bagoly, Csó róka, Jós kakas, Re teknős, Sü tintahal és Be szarvas.
A jelzés közben piros sávról piros keresztre vált, de nem sokáig, mert a GPX-fájl szerint egy részen ismét be kell fordulni a dzsindzsásba. A kutyus a folyamatos etetés-itatás és pihenők ellenére érezhetően fárad, ezért kézbe kapom, és úgy viszem tovább – még szerencse, hogy törpe tacskó, alig négy kilogramm a súlya, így nem különösebben megerőltető cipelni. A szűk ösvények egyedül a családi túrának nem kedveznek, libasorban megyünk, én kicsit előrébb, hogy törjem az utat. Nagyobb emelkedőre sokáig nem bukkanunk, a harmadik ellenőrzőpont, a Kő-hegy Kőorra előtt közvetlenül viszont szép mászófeladat vár ránk.
Kőorr a Kőhegyen – Fotó: Nagy Zsolt
Ránézek az órára, 1 óra 15 perc maradt az utolsó ellenőrzőpontig, így próbáljuk tartani a tempót. Vízkészleteink fogytán, de tudjuk, hogy hamarosan visszaérünk a városba, és már előre találgatjuk, hány gombócos fagyikehellyel ünnepeljük meg a sikeres teljesítést. Jelentősebb emelkedőre a folytatásban nem kell számítani, habár az ösvény Biatorbágyig továbbra is főként egyemberes, családi túrákhoz nem épp optimális. Kutya ölben, itt a talp fáj, ott a derék sajog, de visszaérünk a műútra, és még a térképen talált rövidítést is leszavazzuk – elsétálunk a viaduktig, ahonnan további néhány perc a cukrászda.
A szintidő végül nem kerül veszélybe, 5:10:31-et használunk ki az öt és fél órából,
a cukrászdában pedig a célba érkezést méltóan megünnepeljük. A préselt fa érem átvételét követően – a teljesítőknek járó kedvezményt kihasználva – jöhet a háromgombócos fagyikehely, a jegeskávé, a tortaszelet, a jégkása. Megérdemeljük. Az autóban hazafelé tartva még kicsit folytatódik a játék (Bosz szúnyog, Ron dalmata, Kef emu és társai), az autópályára felérve azonban kutyát és utast is elnyom az álom.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
