Egy szülő legrosszabb rémálmainak egyike, hogy elhagyja gyermekét. Mindegy, hogy zsúfolt bevásárlóközpontban, majálison vagy kiránduláson történik meg, azt a kétségbeesést, ami ilyenkor úrrá lesz a szülőn, elképzelni is rossz. Ám amíg egy bevásárlóközpontban vagy majálison az emberek azért figyelnek egymásra, és az elkóborolt gyerkőcnek jellemzően segítenek visszajutni a családjához, az erdőben előfordulhat, hogy nincsen a környéken más. Mi a teendő ebben az esetben, hogyan készítsük fel gyermekünket hasonló helyzetekre?
A parentmap.com oldal Mike Loneyt szólaltatta meg az ügyben, aki maga is rendszeres túrázó, emellett tagja egy hegyi mentőegységnek, így számos hasonló szituációt élt már át.
„A legfontosabb, hogy minden gyerek nyakában lógjon egy síp, illetve a hátizsákjukban legyen esőfelszerelés, meleg sapka, kesztyű, élelem és víz – emelte ki Mike Loney. – Az izolációs takaró legalább ennyire fontos, segít megtartani az ideális testhőmérsékletet, egy könnyű, összehajtható ülőpárna pedig a földre téve véd a nedvességtől. Mivel ezek a felszerelések nem jelentek nagy súlyt, és a gyerekek általában szeretik kivenni részüket a cipekedésből, már óvodáskortól magukkal vihetik.”
Természetesen a hátizsák tele hasznos holmival önmagában még nem elég, a gyereket túra előtt meg is kell tanítani, hogyan használja.
Tegyék le az ülőpárnát a földre, mielőtt leülnének, még ha nem feltétlenül fáznak, akkor is vegyenek meleg ruhát és csavarják magukat körbe az izolációs takaróval. Ha fejlámpájuk vagy zseblámpájuk is van, mutassuk meg nekik, hogyan használják. A másik nagyon fontos tudnivaló, amelyről mindenképpen beszélni kell, mielőtt túráznánk, hogy mi a teendő, ha véletlen elveszne.
„Találjanak egy szimpatikus fát a turistaút mentén és maradjanak ott. Az embereket sokkal könnyebb megtalálni, ha nem járják ők maguk is az erdőt, hanem egy helyben maradnak. Mindig azt mondtam a gyerekeimnek: »Találj egy szimpatikus fát és öleld meg. Képzeld azt, hogy az a fa a barátod.« Azzal, hogy a fát olyan szintre hozzuk, mint egy plüssállatot, a gyerekek jobban kötődnek hozzá, és nagyobb valószínűséggel maradnak ott. Ha ez megvan, vegyék kezükbe a sípot és fújják. Csupán kiabálás alapján nagyon nehéz beazonosítani valakinek a helyzetét, a síp sokkal messzebbről hallható és sokkal tovább lehet fújni, mint amennyit kiabálni tudunk.”
A helyes sípolási módszer Loney szerint: fújjunk bele három rövidet, számoljunk el magunkban háromig, majd kezdjük újra.
Legalább ennyire fontos, hogy a túra előtt tudatosítsuk a gyerekekkel: nyugodtan kérjenek segítséget bárkitől, akit meglátnak, valamint válaszoljanak olyankor is, ha valaki ismeretlen kiáltja a nevüket. Sokan félnek a szülői büntetéstől, fel kell bennük oldani ezt a gátat, hiszen ha valaki elveszett, sokkal fontosabb, hogy megkerüljön, mint hogy betartsa a „ne állj szóba idegenekkel” szabályt.
Hogyan előzzük meg az eltűnést?
– Tartsuk rajta a gyereken a szemünket, értessük meg vele, hogy mindig maradjon látótávolságban.
– Figyeljünk oda a terepre, ahol csúszós, menjünk kézen fogva.
– Folyók, patakok közelében fokozottak figyeljünk a gyerekre, a köveken könnyen elveszítheti az egyensúlyát.
– Találjuk meg velük a közös hangot. A tinik hajlamosak felelőtlenül viselkedni, ami bajba sodorhatja őket.
– Túra közben jegyezzük meg a kereszteződéseket, a gyereknek is mondjuk, hogy ha eltévedne, próbáljon visszamenni a legközelebbihez.
Nyitókép: atlantaparent.com
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
