Ötvenkét éve áll a ház a Drina folyóban

Szerbiában is találhatunk varázslatos túracélpontokat. A Tara Nemzeti Park keleti szélén, Bajina Basta városának közelében, a Drina folyó közepén egy sziklára épített házat csodálhatunk meg.

Minden 1968 nyarán kezdődött. Egy csapat fiatal úszott és kajakozott a Drina folyón, amikor észrevettek a folyó közepén egy sziklát. Odamentek pihenni, süttették magukat a napon, ám a szikla nem volt igazán kényelmes, ezért arra gondoltak, néhány fadeszkát tesznek rá, hogy kiegyenesítsék a felületet. Miután túl voltak rajta, a folyamatosan tűző nap kezdte el zavarni őket, ezért néhány fadeszkát az alapra merőlegesen is rögzítettek, hogy árnyékot adjon. Egyszer csak az egyikük a fejéhez kapott: mi lenne, ha építenének egy kis kunyhót a sziklán!

A következő évben megkezdődtek a „munkálatok”. Minden építőanyagot a folyón úsztattak le, kajakjaik segítették a szállítást. Maguk faragták, csavarozták össze az első épületet, amelyet – hogy ne legyen nyugtuk – az időnként megáradó és egyébként is szeszélyes folyó hírében álló Drina állandóan megrongált. A kis házikót legalább hatszor építették újra, mire elnyerte mai formáját. A hely időközben a turisták kedvelt helyévé vált, a közeli folyóparton rendszeresen összejöveteleket, grillpartikat tartanak, és élvezik az életet.

A házikót 2012-ben Becker Irén tette világszerte ismertté: a National Geographic magazinnak készített fényképét a magazin augusztus hónap fotójának választotta.

Ha a házikót meg szeretnénk tekinteni, a szerbiai Tara Nemzeti Parkot kell felkeresnünk, annak is a keleti szélén elhelyezkedő Bajina Basta városát. A távolság Budapesttől nagyjából 520 kilométer, forgalomtól függően 6-7 óra alatt meg lehet tenni. A 220 négyzetkilométeres területen elhelyezkedő Nemzeti Park a házikó mellett is rengeteg látnivalót kínál, megpillanthatunk barna medvét, felmászhatunk gyönyörű panorámát kínáló kilátópontokra, a Drina folyón pedig kipróbálhatjuk a kajakozást, a vadvízi evezést.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A korosztályos világcsúcs Nemes László célja a 48 órás világbajnokságon
Idén nem megy Indiába, helyette spanyol és görög versenyre készül
Futás, korcsolya, tenisz, túra – szabadidős sportprogramok januárban
Legjobb futóévén van túl, számos pályacsúcsot megdöntött
Fogyasszon -e energiazselét a túrázó?

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.