Séta és csúszás a lombkoronák szintjén

A makói lombkoronasétány a szokottól teljesen eltérő nézőpontból mutatja meg az erdőt. A látogatók a végén tizennyolc méteres toronyból csúszdázhatnak vissza a földre.

Túlzás lenne azt állítani, hogy Csongrád megyében, a Maros jobb partján fekvő Makó kiemelt célpont lenne a túrázók körében, pedig érdemes ellátogatni a főként hagymatermesztéséről közismert városba.

2013-ban ugyanis átadták a lombkoronasétányt, amely madárátvonulási területen, 8-10 méter magasan fut. A csaknem 200 méter hosszú építményt 18 eltérő magasságú vasbeton oszlop tartja. Körülöttük 1.5–3.6 méter sugarú pihenőket alakítottak ki. Végigsétálhatunk egy függőhídon, megpihenhetünk a hagymaterasz árnyas részein, felmehetünk a kilátótoronyba a pazar panorámáért.

A háromszintes építmény legfelső szintjéről ráadásul egy negyven méter hosszú, zárt csúszdán ereszkedhetünk le.

A sétányt további kalandelemekkel és ügyességi játékokkal egészítették ki, lejáratához kültéri bútorokat telepítettek. Az egyik pihenő kupolája vöröshagymát formáz.

A lombkoronasétány augusztusban naponta 8–19 óra között látogatható. A belépés ingyenes, mindössze a csúszdáért kell fizetni 200 forintot alkalmanként. Egyedül esős időben ne induljunk útnak, a sétány akkor ugyanis a balesetveszély miatt zárva tart.

Kedvcsináló videó:

(Fénykép forrása és további infók: https://www.lombkoronasetany.hu)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kell egy jó edző, szerencse, és hogy jókor találkozzon a munka és a hegyi rutin
Hegynek felfelé, és lefelé jövet is sokat számít a helyes technika
Önmagának bizonyítana egy külföldi maratonnal, de jöhetnek a terepversenyek is
Norvégiai tapasztalataival emelné új szintre az esztergomi triatlont Besenyi István 
A bajai orvos több mint 100 félmaratonon van túl – 51 évesen kezdte

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.