Skócia félelmetes sziklás hegygerince

Az Aonach Eagach bejárása egyike a világ legveszélyesebb túráinak. Az összesen tíz kilométer hosszú hegygerincen a fő nehézséget a kedvezőtlen terepviszonyok és az időjárás jelentik.

Nem kell feltétlenül Európán kívülre, például a kínai Huasan hegyig utaznunk, hogy veszélyes, mégis nagyon látványos túraútvonalat járjunk be. Skóciában is találhatunk méltó kihívást, ilyen az Aonach Eagach.

A világhírű sziklás hegygerinc bejárásához a Skót-felföldre kell utaznunk, és útba ejthetjük a Devil’s Staircase nevű látványosságot, azaz az Ördök lépcsőfokát, amely egy katonák által kialakított, kilenc kilométeres útvonal. Ennek nyugati végétől indul az Aonach Eagach, amely megszakításokkal

tíz kilométeren át halad a sziklás hegygerincen, a leghosszabb összefüggő rész pedig két kilométeres.

„A hegygerinc olyan keskeny, hogy ha egyszer elindultunk rajta, szinte lehetetlen letérni az útról. A legtöbb rész nagyon »kitett«, a déli oldalán tényleg nincsen lehetőség a menekülésre, végig kell rajta menni” – írja Noel Williams hegymászó a Scrambles in Lochaber című könyvében.

A figyelmeztetést szerencsére a legtöbben komolyan veszik, és csak tapasztalt kalandorok vállalkoznak a hegygerinc végigjárására. Annál is inkább, mert halálos balesetre is volt már példa a környéken, 2017-ben az 54 éves Stuart Thompson csúszott meg, és zuhant húsz–harminc métert, mielőtt életét vesztette volna.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.