Ideig-óráig sokan eljátszanak a gondolattal, hogy otthagyják a munkájukat, az azzal járó összes problémát, és kalandosabb, izgalmasabb életet kezdenek, ám – érthető okokból – csak kevesen mernek tényleg belevágni a kockázatos kalandba.
James Forrest a kevesek egyike. A korábban szociális munkásként dolgozó brit „kalandor” 2016-ban döntött úgy, hogy otthagyja a heti negyvenórás munkáját, eladja a házát, hogy sokkal több időt fordíthasson a hegymászásra és a túrázásra.
„Rájöttem, hogy nem a pénzt, a nagyobb házat és a jobb autót kellett volna hajszolnom, hanem megélni az álmaimat – mondta. – Miközben az ember a városban él és a karrierjére fókuszál, a stressz vírusként emészti fel, és észre sem veszi, mekkora nyomás nehezedik rá, ameddig ki nem száll ebből a mókuskerékből. A túrázásnak elsősorban nem fizikai, sokkal inkább mentális előnye van. Ha ideges vagy stresszes vagyok, mindig elmegyek sétálni vagy kirándulni, és ez segít, hogy kitisztuljon az agyam.”
Azóta egyrészt viszonylag sikeresnek mondható, ám ami még ennél is fontosabb, hogy saját bevallása szerint sokkal boldogabb, mint korábban.
2017-ben megmászta Anglia és Wales mind a 446 hegyét, méghozzá rekordidőnek számító fél év alatt, majd a következő évben nyolc hét alatt jutott fel Írország összes hegycsúcsára. Előbbiről könyvet is írt.
„Ennek az egésznek inkább a kitartás a lényege, mintsem az élvezet. Miután megmásztam Anglia legmagasabb hegyét, nem volt semmiféle ünneplés vagy tapsvihar, egyedül álltam a csúcson. És így volt a legjobb. Furcsa érzések kavarogtak bennem. Megkönnyebbülés, hála, izgatottság, öröm, elszántság és a tudat, hogy tényleg megcsináltam.”
Állítólag szinte minden állattól fél, a navigációval is vannak problémái, és megremeg a lába, ha lenéz a magasból. De ez sem tántorítja el attól, hogy azt csinálja, amit a legjobban szeret.
„Sokszor eszembe jut, hogy inkább a tengerpartokat kellene megcéloznom, de a hegyek mindig visszahúznak – folytatta. – Mindig azzal viccelődöm, mennyire képzetlen vagyok ehhez az egészhez. De szeretem csinálni, az egész csak elhivatottság kérdése. Az életcélom, hogy boldog legyek, minél több hegyet megmásszak és minél több időt töltsek a szabadban, ahelyett, hogy a telefonom képernyőjét bámulom, és az Instagram-fiókomat figyelem.”
Azt rögtön hozzáteszi, hogy ehhez persze nem kell mindenkinek évente négyszáznegyvenhat hegyet megmásznia, de az ő példája is bizonyítja, hogy mindenki élhet egy kicsit kalandosabban. Ehhez akár az is elég, ha az ember hetente egyszer elmegy kirándulni, egy-egy alkalommal sátorozni vagy ha a vasárnapi lustálkodás helyett sétál egyet.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
