A durva sziklalabirintus – csak igazi profiknak ajánlott útvonal!

A Maze végigtúrázásához a számos nehezítő körülmény miatt igen nagy kitartás szükséges.

Az Egyesült Államok Utah állama számos veszélyes, egyben látványos túraútvonalat rejt, elég csak az angyalok leszállópályájára” gondolnunk. A színpompás homokkövek sokasága mellett a világ egyik legveszélyesebb kirándulóhelyét is itt találjuk, amely a Maze, azaz labirintus nevet kapta.

 

A helyet évente nagyjából kétezren keresik fel, ami elenyészőnek tűnhet a frekventált turistalátványosságokhoz képest, de az alacsony létszám nem véletlen.

Az utahi sziklalabirintust ugyanis már megközelíteni is embert próbáló feladat, végigmenni rajta pedig alapos felkészülés és megfelelő felszerelés nélkül nem javasolt.

A Maze kietlen, sziklás terepe eleve barátságtalan, ehhez általában pokoli meleg párosul. Vízlelőhely alig található, a jelölések részlegesek, mindenki magának navigál térkép alapján. Az útkeresés nehéz, a rengeteg hasonló elágazás és zsákutca keményen megdolgoztatja az agyat. A legközelebbi ember lakta állomáshely többórányira található, az utak csak összkerékmeghajtásos autókkal járhatóak, a volánnál tapasztalt sofőrökkel.

A sziklalabirintus ritkán szed halálos áldozatot, de – igaz, nem a túra nehézségével összefüggésben – volt már rá példa: 2013 áprilisában egy 65 éves férfit és 40 éves fiát holtan találták. A rendőrség a nyomozás során megállapította, hogy öngyilkosok lettek (a tett helyszínén megtalálták a pisztolyt, amellyel főbe lőtték magukat), ugyanakkor a családtagok szerint nem valószínű, hogy saját kezükkel vetettek véget az életüknek.

Nyitókép: thedyrt.com

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.