Habár hobbifutóként csak most csöppenhetek bele a szerkesztőségi UB-társaságba, mégis, már eddig is minden évben jó volt hallgatni a srácok történeteit. Évről évre jöttek vissza a szerkesztőségbe fáradtan, de feltöltődve a nagy balatoni tókerülő futásról. Élményekkel gazdagon, sok kilométernyi teljesítménnyel a lábukban, mosolygósan vagy elérzékenyülve, összekovácsolódva, hittel, azt remélve, hogy jövőre együtt ismét nekirugaszkodhatnak az Ultrabalaton 221 kilométeres távjának.
A Nemzeti Sport futócsapatai ötödik alkalommal teljesítik majd az Ultrabalatont, amelynek rajtját a koronavírus-járvány miatt május 16-ról október 2-ra halasztották.
Az UB-n induló csapataink tagjai azonban – egy nagyszerű ötlet nyomán – az eredeti időpontban online váltóban a megszokott év- és napszakban is teljesítik a „Balaton-kört”: most mindenki a saját környezetében, a megszokott terepén fut le 11.5 kilométert, majd a képzeletbeli stafétát továbbadva telefonon indítja útjára a csapat következő tagját.
Az igazi UB-s élmények helyett ezen a májuson online pillanatok kerülnek be a Nemzeti Sport futócsapatának emlékkönyvébe, amelybe minden évben jó belelapozni. S most, mint elsőbálozó ultrabalatonista, ezek között az általam is sokszor hallott sztorik közül szemezgettem, kiemelve csupán hat jelenetet – az UB-fílingben ugyanis éppen az a jó, hogy emléknaplóként már mindent mosolygóssá vagy kicsit könnyessé varázsol.
1. emlék: Hajnali háromkor már baromi fáradt az ember, icipicit homályosabban is lát… Siófoknál – tehát a korábbi, Balatonaligáról induló, és oda vissza is térő versenyútvonal vége felé – néhány NS-futó kiszállt a kisbuszból (a többiek békésen aludtak) a váltást intézni, aztán botorkáltak vissza a kocsihoz. Andris felrántotta az ajtót, a kisbuszban jobbra-balra dőlve aludtak az emberek, és bekiabált: „Na, lányok, fiúk, tegyétek arrébb a popókat, mert visszajöttünk!” Az ajtó közelében felemelkedett egy sohasem látott álmos lányarc, ijedten, csodálkozva nézte, mit ordibál valami őrült, s kiderült, egy Andris másik csapat kisbuszának ajtaját húzta el… Az NS-csapatot szállító autó – a hajnali derengésben kísértetiesen hasonlítanak ám egymásra a buszok – húsz méterrel távolabb parkolt, a bent ülő csapattagok pedig dőltek a röhögéstől, mert előre látták, a nagy álmosságban, fáradtságban milyen fatális tévedés van kibontakozóban.
Célba ért a Nemzeti Sport csapata. Fotó: Habos Dorottya
2. emlék: Rengeteg aranyos kép villan fel az UB kapcsán, és a gyerekek sem maradhatnak ki. Az első UB-részvétel alkalmával a Pietsch srácok anyával, azaz Sinkó Dórival együtt futottak be a balatonfűzfői váltópontra, és az akkor még csöpp fiúk, a kiszolgálószemélyzet nagy örömére, a kamerának is bohóckodtak egy sort – nos, az apró srácok azóta megkomolyodtak, és az immár ismét az UB-részvételre, azon belül is a 75 kilométer lefutására készülő anyával együtt mennek ki öt kilométert kocogni.
3. emlék: Már megérkezni is élmény az UB versenyközpontjába. Amíg a Club Aligában volt a centrum, addig egy lépés volt csak a Balaton-part, ahová ki lehetett ülni (a minap ezt az élmény elevenítette fel a Csupasporton vezetett blogjában Szalay Hédi) lángost enni, és közben nagyokat röhögni az előző évi futások emlékein. A rajt nagy napjának ébresztője azonban már Balatonfüreden, az új starthely melletti szálláson vált szertartássá: pontban hajnali 5.15 órakor a kávédaráló sivítása és a kávéfőző zúgása jelzi, ideje elindulni – ennek tiszteletére a mostani, május 16-i rendhagyó karantén-UB-n a csapat első futója, Buzgó József reggel negyed hatkor vág neki a távnak.
Szalay Hédi és a Balaton
4. emlék: Az UB-n futni élvezet, ám kétszázhuszonegy kilométert végigvezetni, majd tíz-tizenöt kilométerenként megállni, a zsúfolt parkolókban navigálni, leparkolni, örökké ki- és berámolni, várakozni kissé idegőrlő. A takácsi önkormányzat segítségének köszönhetően az NS-csapat mindenkori szállító járműve a település kisbusza, a kormánykeréknél pedig Vajda Gyuri, a polgármester ül, aki nemcsak ihletett szurkolásáról híres, hanem arról is, hogy ő aztán minden körülmények között leteríti az otthonról hozott puha tábori fekhelyet. Düböröghet a váltóponton a zene, bőgethetik a motorokat, kiabálhatnak a futók és kísérők, lehet pokoli kánikula, szemerkélhet az eső, Gyuri kényelmesen leheveredik az út mellé a nyár eleji zsenge fűbe, s rezzenéstelenül alszik egyet a nap bármelyik szakában, amíg a váltás meg nem történik.
5. emlék: Hiába mondják, mondjuk, hogy az UB-n nem kell rohanni, mégis mindig van valami, ami versennyé varázsolja a kihívást.
Az NS-csapat kerékpáros kísérője, Zombori Andris három éve Balatonfürednél – a hosszú egyenes szakaszon – nekiállt sprintelgetni egy másik bringással, csakhogy kiderült, a kiszemelt „ellenfél” nem az UB kísérőmezőnyéhez tartozott. El is csalta Andrást Balatonudvariig, azaz jó messzire az addigra már a Balaton-felvidéken haladó mezőnytől.
Harminc kilométeres kitérő lett a nagy versenyvágy ára… A másik ilyen „rohanós” sztori, amikor a csapat diszkréten testes tagja, Vincze Andris a badacsonyi szakaszon kifogta az UB történetének egyedüli, hátrafelé futó tagját, aki elől szó szerint menekülnie, rohannia kellett, mondván, ha azon a nyolc kilométeres etapon még a hátrafelé kocogó ember is megelőzi, abban a pillanatban a Balatonba fojtja bánatát…
6. emlék: A futás alázata is fontos, így az a pillanat is jellegzetesen UB-s, amikor az egyik csapattársat rossz váltóponton rakták ki, és ő csak várt, várt és várt – két órán keresztül, s még csak felhívni sem lehetett, mert nem volt nála mobiltelefon. Nagy nehezen kiderült a baki, a négy-öt váltópont között csak egymásra talált a csapat és a futó, aki egy korholó szó nélkül nekiindult, és lefutott tizennyolc kilométert. Szintúgy emlék az alázatról, amikor csapatunk két férfi tagja még az aligai célban sistergős könnyeket sírt, nézve az egyéni versenyzők érkezését, köztük azét a futóét, akinek a felsőtestét az izommerevség vagy a görcs szinte teljesen elhúzta jobbra, de ő dacolva a fájdalommal, bekocogott a célba – teljesítve az általunk és még sok ezer hobbifutó által annyira várt, vágyott 221 kilométert.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
