Budapesti öbölátúszással hangolhatunk a júliusi Balaton-átúszásra

A Kopaszi-gátnál négy távon tehetik próbára magukat az indulók négy héttel a klasszikus előtt.

Négy héttel a 2023-as Balaton-átúszás előtt, június 24-én a Kopaszi-gátnál rendezik meg idén először a budapesti öbölátúszást. Négy távon tehetik próbára magukat az indulók: 500, 1500, 3000 és 4500 méteren.

Az új esemény a rövidebb távjaival azoknak ad lehetőséget a biztonságos nyílt vízi úszásra, akik még nem elég edzettek a Balaton-átúszás teljesítéséhez, a balatoni nagy erőpróbára készülőknek pedig egy fontos felkészülési állomást, erőfelmérést kínál Budapesten.

Az eseményre már lehet nevezni, akárcsak a július 22-ére kiírt Balaton-átúszásra.

Az ország legnépszerűbb nyílt vízi szabadidősport-eseményén 1979 óta 217 402 fő teljesítette az 5.2 km-es távot.

Tavaly már júniusban betelt az úszószámok 11 500-as létszámlimitje, így helyszíni nevezésre nem volt lehetőség. A rendezők szerint ezért ebben az évben sem érdemes sokat várni az előnevezéssel.

A Magyar Sportújságírók Szövetségének döntése értelmében 2022-ben az „Év szabadidős sporteseménye” a Lidl Balaton-átúszás lett.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.