Futógépek csatája

Luka Modric nemcsak góljaival és játékintelligenciájával hívta fel magára a figyelmet a vb-n, hanem azzal is, hogy a döntőt megelőző hat mérkőzésen 63 kilométert futott – a legtöbbet a mezőnyben.

Luka Modric vezéregyénisége és csapatkapitánya a horvát válogatottnak, nem mellesleg fáradhatatlan is, hiszen csapata finálét megelőző hat mérkőzésén összesen 63 kilométert futott. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az egyenes kieséses szakaszban a horvátok mindhárom mérkőzése hosszabbításba torkollott: Dániát és Oroszországot tizenegyesekkel győzték le, míg az angolok elleni elődöntőben Mario Mandzukic hosszabbításban szerzett, történelmi sikert jelentő gólja hozta meg a győzelmet és a döntőbe jutást.

Luka Modric (balra) az Anglia elleni elődöntőben is megállíthatatlan volt

Ugyanakkor Anglia ellen nem Luka Modric futotta a legtöbbet a horvát csapatban, hanem Marcelo Brozovic. Míg a Real Madrid középpályása az elődöntőben 12.226 kilométert rohant fel s alá, addig az Internazionale játékosa 16.339 kilométert tett meg a pályán.

Szintén sokatmondó adat, hogy a képzeletbeli dobogó harmadik helyén a szintén döntős francia válogatott motorja, N’Golo Kanté szerepel (62.7 km), míg a második helyezett a horvát válogatott másik alapembere, Ivan Rakitic 62.9 megtett kilométerrel. A teljes igazsághoz tartozik, hogy míg Luka Modric 604 percet töltött eddig a pályán, N’Golo Kanté csak 540-et, míg Ivan Rakitic 549-et.

N’Golo Kanté a legtöbbet futó francia labdarúgó a világbajnokságon

Érdekesség, hogy a francia középpályás egyetlen mérkőzésen sem tett meg 11 kilométernél többet, viszont az is igaz, hogy Modric átlagát és összértékét jelentősen rontja az Izland ellen mutatott visszafogott teljesítménye. Emellett szintén szembetűnő, hogy a lassú argentin válogatott ellen egyiküknek sem kellett különösebben megerőltetnie magát.

Megnéztük azt is, a két válogatott összesen mennyit futott az eddigi hat-hat mérkőzésén. A horvát futballisták 723 km-t, míg a franciák több mint száz km-el kevesebbet, 608-at. Ráadásul a franciák egy nappal többet pihenhettek a vasárnapi moszkvai döntő előtt, ami sokak szerint az aranyérem sorsát is eldöntheti.

Luka Modric futómennyisége kilométerben a világbajnokságon – még a döntő előtt

Anglia: 12.226 (Brozovic 16.339)

Oroszország: 12.616

Dánia: 12.096

Izland: 6.303

Argentína: 9.579

Nigéria: 9.915

N’Golo Kanté futómennyisége kilométerben a világbajnokságon – még a döntő előtt

Belgium: 11.124

Uruguay: 10.470

Argentína: 9.725

Dánia: 10.349

Peru: 10.552

Ausztrália: 10.481

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.