Péter nagyvátyi, az aprócska baranyai megyei faluban sincs több lehetőség, mint a többi kis településen, jelenleg 358-an lakják.
Nem tudni, hogy miként alakul a sorsa, ha nyolcévesen nem támadja meg a Guillain-Barre-szindróma. Persze így, hogy a bénulásos betegség megtámadta a szervezetét is több lehetőség adódott előtte.
„Van, aki szinte teljesen meggyógyul, aztán vannak olyanok, akik nem deréktól lefelé bénulnak le, hanem mindenhol egy kicsit, ők szinte még jobban korlátozva vannak a mozgásukban, mint én. És vannak azok, akik nyaktól lefelé bénák és lélegeztetőgépre szorulnak. Ha ezt vesszük, még szerencsésnek is mondhatom magam” – mondta Péter.
Az, hogy ő nem bénult le teljesen, a véletlen műve volt, de az, ami utána történt, már nem.
„Az első két év nagyon nehéz volt, összetörtem. Aztán tizenegy évesen úgy döntöttünk a szüleimmel, hogy Budapestre költözöm és a Mozgásjavító Intézetben folytatom a tanulmányaimat. Ott nagyon sokat segítettek és nem csak a mozgásomban, hanem abban is, hogy elfogadja a helyzetet és hogy megismerjem a sorstársaim történetét is. Először úszni kezdtem, majd négy éve Pruzsina Istvánnál, aki most is az edzőm, belevágtam a kajakozásba.”
Péter teljesítményén sokat javít az úszás, jelenleg is látogatja az úszóedzéseket. Ami persze nem ilyen egyszerű, a közlekedés nagyon bonyolult számára, tekintve, hogy a közlekedési eszközök többsége még mindig nem akadálymentesített. A nagyvátyi utazások is bonyolultak, az édesapja utazik fel Budapestre, hogy segítsen fiának felszállni a vonatra, ilyenkor aztán együtt utaznak vissza.
Péter útja a világbajnoki címig tehát nagyon küzdelmes volt, de talán éppen ezért ennyire értékes.
A vb-győzelem azért volt sokszoros öröm, mert egyrészt az édesanyja, az édesapja és az edzője is a siker napjaiban ünnepelte a születésnapját, másrészt az aranyérem egyben olimpiai kvótát is jelentett.
Péter azonban nem elégszik meg ennyivel, a következő tanévet már a Kölcsey gimnáziumban kezdi el, vagyis elhagyja a mozgásjavítót és iskolai szinten is kilép a nagybetűs életbe.
Kiss Péter és edzője, Pruzsina István
(A fenti kép szerzője: Tumbász Hédi)
