A szép győzelmek után új kihívás jön: nyílt vízi távokat medencében kell úszni

Betlehem Dávid 19 évesen aranyérmet nyert a spanyolországi Európa-kupán, de hamarosan választania kell, hol is folytatja.

Egy hét telt el a FINA junior-világbajnokság és a LEN Európa-kupa között, ahol első helyen végzett, bár az utóbbi versenyt követő nyilatkozatában arról beszélt, hogy elfogyott az ereje.

A világbajnoki felkészülés adott erőt a LEN-győzelemhez. Sokat készültem a Seychelle-szigeteken szervezett versenyre, tudtam, hogy jól kell szerepelnem – mondta Betlehem Dávid. – A környezetem is számított rá, ami egyfajta pozitív nyomásként nehezedett a vállamra. Örültem a 10 kilométeren elért győzelemnek, de nagyon elfáradtam. A két út között nem utaztam haza Veszprémbe, Budapesten maradtam, ahol nehezebben mentek az edzések, később ezt éreztem a barcelonai Ek-n.

Azt a technikát választottam, hogy az elején megyek erősebben, csakhogy ez megnehezítette a hajrát a 10 kilométeres távon, de végül jó időt úsztam. Több mint egy hét telt el a második verseny óta, és ma úgy érzem, hogy minden jól sikerült.

Ma is két edzés között beszélgetünk. Mennyi időt hagyott a pihenésre?

Gyakorlatilag semmit. Vasárnap este tíz órakor értem Magyarországra, utána hazamentem Veszprémbe, és másnap hajnalban már róttam a kilométereket. Nem állhatok meg, hiszen egy nagy verseny előtt vagyok. Tehát a következő napjaim is úgy fognak telni, ahogy az eddigiek: reggel hat órától edzek két órát, majd délután három órától öt óráig, illetve hetente háromszor erősítő edzést végzek Kurucz Attila erőnléti edzővel. Fontos, hogy a felkészülés főleg medencés úszásokból áll, felnőtt korosztályban nyílt vízi edzésekre csupán a táborokban van lehetőség, amikor Balatonalmádiban vagyunk, de ez nem gond, hiszen a versenyeken szerezzük a legtöbb tapasztalatot, és nem gyakorlás alatt.

Milyen versenyre készül jelenleg?

Legközelebb egy maratoni országos bajnokságon fogok szerepelni, ahol medencében úszunk a nyílt vízi távokat, és ennek megvan a maga nehézsége. Talán elég, ha azt mondom, hogy nem túl változatos…

Ezt követően rendezik az eilati világkupát, amelynek sorsdöntő szerepe lesz a pályafutásomban. Nagyon sok függ a végső pozíciótól Rasovszky Kristóf és az én esetemben. Erre készülök leginkább. Az év pedig a rövid pályás országos bajnoksággal zárul.

Szokolai László az edzője, akit a legjobbak között említünk. Milyen vele együtt dolgozni?

Nagyon jó a kapcsolatunk, társként tekintünk egymásra, figyel az én véleményemre, meglátásaimra is. De másokkal is ugyanígy dolgozik, ezért a versenytársak nevében is mondhatom, hogy kiemelkedő edző, aki mindig mindkét oldalt meghallgatja. Bármiről beszélhetünk vele, legyen szó szakmai vagy személyes és lelki kérdésről. Ez rengeteget számít.

Miért választotta a nyílt vízi úszást?

Inkább azt mondanám, hogy belecsöppentem, és nem én választottam. A medencés versenyeken nem voltam kimagasló, ellenben a nyílt vízi versenyekkel. Viszont még nem tettem le véglegesen a garast a műfaj mellett, szeretnék bizonyítani a medencében is.

Az érettségi évében van. Tervezi a továbbtanulást vagy marad kizárólag az élsport mellett?

Szeretnék jól tanulni, az edzések mellett párhuzamosan készülök az érettségi vizsgára, nem akarom elengedni sem az iskolát, sem a sportot. Próbálok helytállni mindkét területen. Szerencsém van, hiszen az érettségi időszakában nem lesz nagy versenyem, tehát tudok koncentrálni a vizsgára. Hogy azután mi lesz? Még nem tudom, milyen egyetemre szeretnék menni, de abban biztos vagyok, hogy folytatni fogom a tanulmányaimat. Nem szeretnék üresjáratot.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.