Csodák sorozata: így jellemezték a magyar szakemberek, amikor 2002-ben sikerült kimenteni egy magyar búvárt az Esztramos-hegy alatti Rákóczi-barlangból. Az egyik járatban (amely rövidesen víz alá került) eltévedt búvár öt napot töltött a barlangban, mindössze másfél négyzetméteren. Egy levegős, száraz üregben tartózkodott mindaddig, amíg sikerült átütni az üreg falát. Az is óriási szerencse volt, hogy rátaláltak, és az is, hogy végül jó irányba vágták a tárót.
Nyolcvan centiméter széles rést kellett vágni, ami végül a tizenkét méteres hosszúságot is elérte: az utolsó métereken minden kis robbantás után annyi gáz szabadult fel, hogy hosszabb időre abba kellett hagyni a munkát.
Ez a kaland szerencsésen ért véget (sikerült a napokban beszélnünk a kimentett búvárral, de nem akart nyilatkozni a történtekről), és a thaiföldi dráma is jól végződött.
Hiszen sokan beszélnek most a thaiföldi gyermekfocicsapatról, amelynek tagjai edzőjükkel együtt egy vízzel elárasztott barlangban rekedtek. Keddre szerencsésen befejeződött a gyerekek mentése, amelynek során nehéz feladat hárul a búvárokra, így utánajártunk, itthon mi a helyzet barlang- és búvárfronton.
„Két lényeges dolgot kell megkülönböztetni – kezdte érdeklődésünkre Bolgár Attila, a Titán Búvár Iskola vezetője. – Az egyik, amikor a barlangi búvárkodás során történik valami váratlan, a másik pedig amikor egy száraz barlangba mennek be, és az esőzés feltölti a területet. A thaiföldi gyerekek a hírek szerint láthatták, hogy esik, amikor bementek, de nem gondolták, hogy bajuk eshet, és ahogy a víz elől mentek egyre beljebb és beljebb, akkor találtak egy száraz területet.”
A laikus persze nehezebben tudja elképzelni, hogy miért olyan veszélyes a barlangi búvárkodás, miért kell számos külföldi búvár segítségét is igénybe venni. És ha már a világ legjobbjai vannak ott, miért nem sikerült jóval korábban kihozni mindenkit.
Többnapos munkával kellett kiépíteniük a búvároknak a menekülőutat Thaiföldön
A szakember elmondta, gyakran szűk járatokon kell átjutni, váltakoznak a száraz és vizes részek, illetve a felszerelést is vinniük kell magukkal a búvároknak.
„A búvárkodáson belül a barlangi búvárkodás igényli a legkomolyabb előképzettséget, és talán a legveszélyesebb ág is, ezért csak a korábban sokat merülő búvárok mehetnek barlangi búvárnak – folytatta Bolgár Attila. – A merüléshez a búvárok légzőgázokat, legtöbbször sűrített levegőt visznek magukkal. A mélységtől, a járat hosszától és az áramlástól függ, hogy mennyit használhatnak el a náluk lévő gázból, s persze mindig kell tartalékot hagyni.”
A levegővel spórolni nem lehet, sőt a lélegzetet veszélyes is visszatartani, inkább azzal lehet megnövelni az időtartamot, ha az ember nyugodt tud maradni, mivel ilyenkor kevesebb energiát használ el a szervezet.
Ezért is volt hasznos, hogy a gyerekek edzője meditációs technikákkal próbálta nyugtatni a játékosait.
„Magyarországon a Molnár János-barlang a közönség számára is elérhető, ezen kívül vannak feltáró barlangok, de azokhoz nagyon nagy előképzettségre van szükség, és a barlangi merüléseket a Magyar Búvár Szakszövetség is szabályozza – hangsúlyozta Bolgár Attila, aki a mentés folyamatára is kitért. – A kimentésre váróknak fontos, hogy tudjanak a maszkban lélegezni, tudják, hogy kell kiegyenlíteni, és fontos, hogy végig a kötél mentén haladjanak. Ilyenkor fontos, hogy előre megbeszéljék, hogy az egyes jelzések, például a váll tolása, húzása, mit jelent, s mit kell olyankor csinálni. No meg amennyire csak lehet, nyugodtnak kell maradni.”
Érdekes, a magyarországi mentést nem lehetett a víz alól kezdeni, hanem rést kellett vágni, éppen a beszorult búvár valószínűsíthetően kialakult víziszonya miatt – a gyerekek esetében viszont csak errefelé volt remény. A búvárok óriási munkát végeztek, a gyerekcsapat és edzőjük is megmenekült.
