Egy hónapja határoztam el, hogy részt veszek az idei Balaton-átúszáson, annak ellenére, hogy a felkészülésre kicsivel több mint két hetem maradt. Némi reményt adott, hogy az eseményt kétszer is elhalasztották, a pluszidőt felhasználva pedig az első négyezer méteres edzésemet is sikerült letudnom. Az átúszásra végül július 14-én került sor, éppen a Balaton-átevezés napján, amiről ugyan a blogban nem írtam, de szintén célként tűztem ki magam elé. A szombat délelőtt nagy kérdése tehát az volt, sikerül-e összeszerveznem valahogy a kettőt?
A feladat nehéznek tűnt, de nem megoldhatatlannak. A Balaton-átevezésre egy sárkányhajó tagjaként neveztem, tizenhat társammal együtt ragadtam evezőt Fonyódon 9 órakor. Azonban csak 9:40 körül sikerült elrajtolnunk, és ekkor már tudtam, visszaérkezéskor izgalmas utam lesz Révfülöpre, a Balaton-átúszás rajtjára.
De ne szaladjunk ennyire előre! Szombat hajnalban 5 órakor csörgött az ébresztőórám, amely nettó három és fél óra alvásnak vetett véget. Senki se higgye, hogy szándékosan ennyit szántam pihenésre, ugyanis éjfél előtt fél órával tértem pihenőre, de annyira a másnapi úszáson pörgött az agyam, hogy két órán keresztül csak forgolódtam az ágyban, sehogy sem nyomott el az álom. Az ébredéssel ennek ellenére nem akadt gondom, gyors reggeli után felkaptam gondosan összekészített táskámat, és már szaladtam is az autómhoz. A Budapest–Fonyód távolságot másfél órára tervezte a Waze, húgommal az anyósülésen nagyjából hat órakor sikerült ráfordulnunk az M7-es autópályára.
Megbeszélés az indulás előtt. FOTÓK: Nagy Nóra Zsófia
A korai indulást az átevezés szervezőitől kapott e-mail indokolta, amely szerint 7:30-kor Fonyódon kellett harcra készen jelentkezni. Semmi extra, egy egyszerű regisztrációval meg is történt, így gondoltam, autóval gyorsan átugrom a tíz kilométerre lévő Balatonboglárra letudni a Balaton-átúszás nevezését. Igen, a célban, ami elsőre furcsának tűnhet, de az interneten több korábbi átúszó is állította, hogy lehetséges, talán még a rendezvény hivatalos oldalán is olvastam erről. Mint kiderült, tévesen, Fonyódra visszafelé menet ráadásul a forgalom is úgy megnőtt, hogy félő volt, lecsúszom a sárkányhajó indulásáról.
Amikor a vasúti átjáróban a szabad jelzés ellenére sem haladt a sor, gyorsan átadtam a kormányt a húgomnak, én pedig a legfontosabb cuccokat magamhoz véve kiszálltam, s bekocogtam a rajtba.
A sárkányhajókra nagyjából hatvan fő várt, én a hármas csapatba kaptam beosztást, amely a legkésőbb indult. Annyira, hogy mire a karszalagot, a mentőmellényt és a lapátokat megkaptuk, valamint vízre tettük a csónakot, már 9:40-et mutatott az óra. A hajóban tizenhatan ültünk, egy padon ketten, egyikünk a bal, másikunk a jobb oldalon evezett kenus mozdulatokkal. A problémát mindössze az összhang hiánya jelentette. Mindenki a saját ütemében csapkodta a vizet, a csónak emiatt olyan lassan haladt, hogy az egyes-kettes egységek is gond nélkül előztek meg minket… Kormányosunk – látva a káoszt – magához ragadta a kezdeményezést, hangos „Hopp, hopp!” vezényszóval diktálta az ütemet, és láss csodát, hirtelen elkezdtünk suhanni a vízen.
A feladat nem volt túl bonyolult, el kellett érni az öt kilométerre lévő bóját, megkerülni, majd visszaérni a rajthoz. Az idő kellemesen meleg, a víz kellően hűvös volt, az evezés okozta kellemes fáradtságért pedig tökéletesen kárpótolt a tó közepéről elém táruló panoráma. Az útvonalat vitorlások mellett motorcsónakok biztosították, beavatkozniuk azonban nemigen kellett.
A sárkányhajók mellett számos kajak és kenu siklott a vízen, sokan egyedül, mások láthatóan összeszokott csapattal hódították meg a tavat.
Barnára sült öregurak, fürge fiatalok, sportos leányzók lapátolták a vizet, ahogy egymás mellé értünk, egy-két poén kíséretében vidáman intettünk egymásnak.
Vízen a sárkányhajónk. Tizenhatan eveznek, egy kormányoz. FOTÓK: Nagy Nóra Zsófia
Kormányosunk „hoppogásai” megtették hatásukat, a tíz kilométeres távon végül 1:06:38 óra alatt értünk végig. Pihenésre azonban nem volt időm, mivel délben zárult a Balaton-átúszás nevezése, így a sikeres átevezésért járó lángos nélkül siettem az autóhoz, hogy átérjek a boglári kikötőbe. Az úton természetesen dugó fogadott, a kikötő előtti fél kilométert így ismét kocogva tettem meg. A révfülöpi rajtba induló hajóra 11:30-kor szálltam fel, de a hatalmas komp nyolc perccel később indult csak el. Ugyan nem utaztam még sok hajón, de állíthatom, ez volt a leglassabb mind közül.
A túlpartra 12:02-re értünk át, így három perccel később érkeztem a nevezéshez, a szőrös szívű szervezők pedig már nem engedtek elrajtolni…
Az idei Balaton-átúszáson így nem vehettem részt, de nyílt vízi úszás nélkül így sem maradok sokáig. Ezennel bejelentem, hogy augusztus 4-én rajthoz állok a velencei-tavi túratriatlonon (3000 méter úszás, 27 km kerékpározás, 7 km túra). Felkészülés indul!
