Görcsbe ment terv

Ahogy előző bejegyzésemben is jeleztem, menthetetlenül a fejembe vettem, hogy nekem idén át kell úsznom a Balatont. Szüleim, főként édesapám már többször megpróbált lebeszélni erről, jó lesz az jövőre vagy inkább sohanapján, de nem járt sikerrel. Továbbra is úgy készülök, hogy vízbe csobbanok június 30-án.

Felkészülésem nem mondható ideálisnak, első úszásomra június 14-én került sor, bő két héttel a nagy nap előtt, azóta összesen háromszor csobbantam vízbe. Legutóbb június 23-án délelőtt, a cél pedig 3000 méter megállás nélküli teljesítése volt.

Ahogy a bal oldali képből látható, a terv nem jött össze, pedig nem sok hiányzott hozzá. 2550 méternél azonban olyan erősen begörcsölt előbb a bal, majd a jobb vádlim, hogy ki kellett szállnom a medence partjára pihenni, és mivel a teljesítést megállás nélkül terveztem, már nem is mentem vissza letudni a maradék 450 métert.

Mi okozta a görcsöt?

Én alapvetően a túrázáshoz értek, azt űzöm aktívan, arra van rálátásom. A túrázók a görcsöt só- és/vagy magnéziumhiánnyal magyarázzák, nem véletlenül tartanak maguknál sokan magnéziumampullákat és sótablettákat. Nekem azonban szerencsére egyikre sem volt idáig szükségem, aminek fantasztikus edzettségi állapotom (na persze…) mellett az a fő magyarázata, hogy a túrák előtt és alatt igyekszem megfelelően táplálkozni. Mivel az étrendemen nem változtattam a Balaton-átúszás miatt, nem hinném, hogy ezen a téren kellene keresni a megoldást.

A görcsöt sokkal inkább a túlerőltetés számlájára írom. Már többször megfigyeltem magamon úszás közben, hogy egy-egy rossz vagy hevesebb mozdulat után az izmaim görcsbe rándulnak. Ezúttal is ez történt, amiért leginkább versenyszellememet hibáztatom. Amíg a pályámon rajtam kívül nincs senki más, nincs probléma. Úszom a saját tempómat, haladok, ahogy haladok. Amint azonban egy vagy több úszótárs is úgy gondolja, hogy az általam elfoglalt sáv a legmegfelelőbb hely úszótudásuk tökéletesítésére, elhatalmasodik rajtam a versenyösztön. Csak azért is én úszok gyorsabban, csak azért is megelőzöm a másikat ezen a hosszon, csak azért is vissza tudok még érni a saját sávomba, mielőtt a szembejövő frontálisan belém ütközne.

Legutóbbi edzésemen is ez a hozzáállás bosszulta meg magát, úgy éreztem ugyanis, hogy a sávomban araszolgató lányt egy kis rágyorsítással még éppen le tudom előzni, mielőtt a szembejövő beérne, így a fordulónál nagy erővel rúgtam el magamat a medence falától. Hiba volt, a görcs abban a másodpercben jelentkezett előbb a bal, majd a jobb vádlimban, én pedig örültem, hogy az ötös sávból ki tudtam valahogy szenvedni magam a partra…

A tanulság? Sose erőltessük túl magunkat a vízben. Bármilyen unalmasnak és monotonnak tűnhet, maradjunk a saját tempónknál. Ha iramot kell váltani, fokozatosan csináljuk, semmiképp se egyik pillanatról a másikra kapcsoljunk kettesből ötösbe. Más kárán tanul az okos, hátha segíthetek valakinek ezzel a tanáccsal.