Több mint tízezer résztvevő a Balaton-átúszáson

A különböző távokon több mint tízezer amatőr és profi sportoló indult a szombatról vasárnapra halasztott 41. Lidl Balaton-átúszáson.

A szervezők tájékoztatása szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus, 5.2 kilométeres erőpróbát csaknem 9500 úszó próbálta leküzdeni – köztük Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin és férje –, akiknek a délnyugati irányból kissé megélénkült szél miatt kialakuló hullámzás nehezítette a dolgát Közép-Európa legnagyobb taván.

Majdnem ezren vágtak neki a Balatonboglárról induló, egy félkör megtétele után oda visszaérkező 2.6 kilométeres távnak, illetve 700 lelkes amatőr SUP-deszkával tudta le a Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-áthúzást.

„A halasztás ellenére is több mint tízezren teljesítették a vízben vagy a vízen a 41. Lidl Balaton-átúszás különböző távjait. A vártnál kicsit erősebb reggeli szél ellenére a 41. évben is óriási sikert aratott az esemény” – mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója.

Novák Katalin köztársasági elnök a 41. Lidl Balaton-átúszáson – Fotó: MTI / Katona Tibor

A legnagyobb hazai nyílt vízi úszóeseményre 1071 hazai település mellett 49 országból érkeztek résztvevők, akik összesen több mint hatmillió forinttal támogatták a Bátor Tábor Alapítványt, a Várva Várt Alapítványt és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát.

Az esemény célba érkezőit mindhárom versenyszámban egyedi éremmel és a szponzoroknak köszönhetően gazdag célcsomaggal várták a szervezők.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Életben maradni a természetben, bármilyen körülmények között
Borulás és életveszély az Atlanti-óceánon
Nyolc éve fut, ám most érzi magát a legjobb formában
Pályázaton keresik a Futókörök napja szervezőit
Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.